Az Eximbank jelentős növekedése

Az Eximbank mérlegfőösszege több mint 74%-kal, 3642 milliárd forintra nőtt tavaly, a hitelállomány pedig 50%-os bővüléssel közelítette meg a 2500 milliárd forintot.

Az Eximbank által folyósított hitelek összértéke tavaly elérte a 1444 milliárd forintot, ami több mint kétszerese a 2022. évi folyósításoknak. Ebben jelentős szerepet játszott a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram, amelynek keretösszege 1000 milliárd forint volt. A program keretében 2023-ban 2767 szerződést kötöttek, és év végéig 732 milliárd forintot folyósítottak. A 2023. március és december közötti időszakban az új vállalati hitelszerződések több mint negyedét, 868 milliárd forintot, a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram adta, és a program keretét 2024 elején további 200 milliárd forinttal bővítették az élénk kereslet miatt.

A bank a növekedést stabil pénzügyi mutatók mellett érte el, magas tőkeellátottsággal és likviditással, valamint javuló portfolióminőséggel. Emellett pozitív, 18,5 milliárd forintos adózott eredménnyel zárta a 2023-as évet.

Az Eximbank 2023 tavaszán 1,25 milliárd dollár értékű sikeres nemzetközi devizakötvény-kibocsátást hajtott végre, és ősszel több mint tíz év után újra euró alapú nemzetközi kötvénykibocsátást valósított meg, amely során 1 milliárd euró értékű kötvényt értékesített a tőkepiacon.

Az Eximbankhoz tartozó Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. (MEHIB) biztosítói kötelezettségvállalási állománya 11%-kal nőtt, elérve a 775 milliárd forintot, és mérlegfőösszege is hasonló mértékben emelkedett. Az Eximbank és a MEHIB szoros együttműködésben dolgozik, hiszen az Eximbank által nyújtott vevőhitelek és segélyhitelek MEHIB-biztosítás mellett valósulnak meg. A biztosítási portfólió diverzifikáltsága is nőtt, a biztosító 42 viszonylatban nyújtott biztosítási fedezetet 2023 végén.

Az EXIM Magyarország ügyfeleinek száma 2023 folyamán 15%-kal nőtt, így összesen 3344 vállalkozás támogatásában vesz részt az intézménypáros, amely idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. Az ügyfelek többsége, 87,5%-a a magyar gazdaság gerincét képező kis- és középvállalkozások közül kerül ki.