Az ÁKK vezérigazgatója szerint mely állampapírt érdemes vásárolni

Kurali Zoltán, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója a Portfolio befektetési konferenciáján beszélt arról, hogy a jelenlegi inflációs környezetben mely állampapírok vásárlása lehet előnyös, és bejelentette, hogy az ÁKK inflációkövető kötvény kibocsátását tervezi az intézményi befektetők számára.

Az ÁKK vezetője elmondta, hogy a Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) visszaváltási feltételei nem fognak változni, sem a visszaváltható pénzmennyiség, sem a visszaváltás időpontja tekintetében. Kurali hozzátette, hogy a magas inflációs környezetben a PMÁP leváltotta a Máp Pluszt 2022-ben, és 2023-ban a még mindig magas inflációs környezetben lehetett látni, hogy elindul a visszaáramlás a Máp Plusz felé, mert csökkenő inflációra lehetett számítani. Az egy számjegyű inflációs környezetben felmerül a kérdés, hogy a PMÁP-ból hova érdemes fektetni a pénzt, és milyen alternatív lehetőségek adódnak az alacsonyabb kamatszinten.

Kurali szerint a két számjegyű hozamra a közeljövőben nem számíthatunk, és a két számjegyű infláció alapvetően senkinek nem kedvező. A jegybanki költekezések is hozzájárultak a magas inflációs környezet kialakulásához a koronavírusos és a háborús időkben.

Árgyelán Ágnes kérdésére, hogy mi lesz, ha a közeljövőben túl magas volumen mellett történik a visszaváltás a PMÁP-nál, Kurali elmondta, hogy ez már egy ismert jelenség, és nem jelent „lelki teher” az ÁKK-nál. Az ÁKK rendelkezik jelentős mennyiségű likviditás kezelési eszközökkel, amelyek segítségével át tudja hidalni ezt az időszakot, és az árazási ereje is segíthet. Az intézményi piac a legfontosabb a likviditáskezelés során, ezért egy intézményi inflációkövető papír létesítésében gondolkoznak, de fontos, hogy az inflációkövető állampapírok aránya az államadósság-finanszírozáson belül ne legyen magasabb egy esetleges új termék bevezetésével.

Kurali válaszolt arra is, hogy „Ha nem a PMÁP, akkor mi lehet a következő szuperállampapír?”, azzal, hogy középtávon egy inflációkövető intézményi papír bevezetésén gondolkodnak a szervezetnél. A vezető szerint nem egy húzótermékre, hanem a portfólióépítésre érdemes inkább koncentrálni az állampapírpiacon, rövid likvid és hosszabb távú termékekre, valamint fix és nem-fix termékekre is szükség van. A befektetők magas inflációs környezetben az inflációkövető termékeket, stabilabb helyzetben pedig a Fix MÁP-ot keresik, de jelenleg bizonytalanok a jövőbeli kamatpálya tekintetében. Egy ilyen instabil környezetben rövidebb távon a BMÁP (Bónusz MÁP) lehet talán a legjobb megoldás, hosszú távon azonban a PMÁP-ot érdemes talán venni.

A megújult Máp Plusz-szal kapcsolatban új információkat is közölt a vezető: a termék hasonló lesz az 1Máp-hoz, a bankbetéttel versenyző termék. Nem fog változni az, hogy kamatfordulókor 100%-on lesz visszaváltható, viszont nem lesz féléves kamatfizetés, csak éves, azaz összesen 5 kamatfizetés lesz. A kincstári árjegyzés sem változik (99,5). Változni fog, hogy nem hetente, hanem havonta lesz jegyzés és felhalmozott kamattal lesz értékesítve a termék. Fontos még, hogy lesz értékesítési korlát, ami alacsonyabb lesz, mint a PMÁP-nál. A lépcsős kamatozásban nem lesz változás, ennek pontos részleteit nem árulta el a szakember. Június elejétől várható maga a termék bevezetése.