Tízezer felett jár az új napelemes pályázat nyerteseinek száma

Meghaladta a tízezret a kedvezően elbírált támogatási kérelmek száma a Napenergia Plusz Programban, amely a modern napelemes rendszerek telepítését támogatja – közölte az Energiaügyi Minisztérium a Facebookon.

A minisztérium szerint a 75,8 milliárd forintos támogatási keretösszegből már több mint 40 milliárd forintot lekötöttek a nyertes projektek. Az eddig beérkezett mintegy 19 ezer támogatási kérelem feldolgozása továbbra is folyamatban van, és az átlagos támogatási igény 4 millió forint körül alakul.

A tárca kiemelte, hogy a keretösszegből közel 19 ezer család részesülhet vissza nem térítendő támogatásban, amelyet a napelemek és energiatárolók beszerzésére és felszerelésére fordíthatnak. A pályázók a beruházási költségek legfeljebb kétharmadát, ingatlanonként maximum 5 millió forintot kaphatnak a kormánytól.

Alföldi Boruss Márk, az Energiaügyi Minisztérium helyettes államtitkára április elején azt mondta, 28 ezren végezték el a januárban (kissé döcögősen) indult előregisztrációt, és a kiíró 22 ezer regisztrációt igazolt vissza.

A közlemény említést tesz arról is, hogy az ipari méretű energiatárolók kialakítását segítő pályázat eredményét a kormány nemrég hirdette ki. Ennek eredményeképpen 2026 tavaszáig félszáz helyszínen jöhetnek létre korszerű berendezések, amelyek révén a hazai energiatárolói kapacitás a következő két évben akár a hússzorosára is nőhet. A felülvizsgálat alatt álló Nemzeti Energia- és Klímaterv célja, hogy 2030-ra 1 gigawattnyi teljesítmény álljon rendelkezésre.