Sophie Turner a válásáról és az anyaságról beszélt

Sophie Turner, a Trónok harca sztárja a Vogue-nak adott interjúban beszélt arról az időszakról, amikor híre ment, hogy válik, és a bulvársajtó rossz anyának állította be.

Tavaly szeptemberben a TMZ számolt be arról, hogy Sophie Turner és Joe Jonas házassága véget ér, és hogy az énekes kezdeményezte a válást. A hírek szerint a pár három nappal később közös közleményben erősítette meg a válás tényét, és azt, hogy barátságos keretek között kívánják lebonyolítani.

Turner a Vogue interjúban elmondta, hogy nagyon megviselte az a bulvársajtó által terjesztett narratíva, miszerint rossz anya lenne. Ezt a képet erősítették a Joan című sorozat stábpartiján készült bulifotók, míg Joe Jonast mint szerető apát mutatták be a médiában.

"Életem legrosszabb pár napja volt. Emlékszem, a forgatáson voltam, még két hétre szólt a szerződésem, így nem mehettem el. A gyerekeim az Egyesült Államokban voltak, és nem tudtam elmenni hozzájuk, mert be kellett fejeznem a Joant. És elkezdtek megjelenni ezek a cikkek…" – idézte fel Turner a nehéz időszakot.

A színésznő szerint anyaként minden mozdulatát kritikusan figyelik, és folyamatosan azt kellett magának mondogatnia, hogy a róla szóló cikkek nem felelnek meg a valóságnak.

"Úgy éreztem, mintha egy olyan filmet néznék az életemről, amit nem én írtam, nem én készítettem és nem én játszottam benne. Sokkoló volt. Még mindig sokkban vagyok." – nyilatkozta Turner a sajtó által kialakított képről.

A válási procedúrával kapcsolatban a színésznő elárulta, voltak napok, amikor nem tudta, túléli-e a folyamatot, de ügyvédje emlékeztette, hogy a gyerekeiért harcol. Turner most már jobban van, otthonában a megfelelő emberek veszik körül, és újra boldog.

A válás részleteiről szólva, Turner reméli, hogy volt férjével működő társszülői kapcsolatot tudnak kialakítani.

"Nem vagyok elégedett azzal, ahogyan a dolgok alakultak, különösen, ami a gyerekeimet illeti. Ők az áldozatok ebben az egészben. De azt hiszem, megteszünk mindent, ami tőlünk telik. Bízom benne, hogy meg tudjuk oldani a helyzetet. Joe nagyszerű apja a gyerekeinknek, és ez minden, amit kérhetek." – zárta gondolatait Turner.