Lehetetlen helyzetből is összejöhet a kármentés a magyar vívóknál

Kun Anna megkapta a várható eltiltását a holléti információkról szóló mulasztásokért, így a világranglistán negyedik helyen álló női párbajtőröző nem lesz ott a párizsi olimpián. A döntés ugyanakkor utat nyit a világranglistán 13. helyezett Muhari Eszternek, akihez – mivel magyar kvótaszerző nincs előtte – így lényegében továbbcsorog a két legjobb európainak járó egyik kvóta.

Április elején érkezett a hír, hogy Kun Anna, az OMS-Tata vívója és Plásztán Attila tanítványa, háromszor is vétett a holléti információkról szóló szolgáltatással szemben, ami a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) szabályai szerint minden egyes nap megjelölt 60 perces időablakot és pontos tartózkodási helyet jelent, ahol a doppingellenőrök vizsgálatot végezhetnek.

Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS/HUNADO) vezetője áprilisban a Sportrádiónak nyilatkozva előrevetítette, hogy Kun Anna esetében kevés az esély az olimpiai szereplésre, és bár abban bízik, hogy az eltiltás mértéke nem lesz olyan hosszú, hogy megtörje a karrierjét, az eljárás már zajlik.

A Nemzetközi Mintavételi Bizottság (ITA) által indított eljárás következménye kétéves eltiltás lehet, amennyiben a mintavétel a sportoló mulasztása miatt háromszor sem jön össze 12 hónap alatt. A múlt héten megtartott meghallgatás után ezt a két évet szabták ki Kunra.

Kun Anna közösségi felületen posztolta, hogy sosem használt tiltott anyagot vagy módszert, és bár a döntéshozó testület sem kérdőjelezte meg a tisztaságát, a szigorú szabályok miatt így döntöttek. Hozzátette, hogy elképesztően sajnálja, hogy csalódást okozott, és nem biztos, hogy valaha ismét vívni fog.

Az Index információi szerint Kun Anna már korábban eldöntötte, hogy nem él a fellebbezés lehetőségével, mivel annak nincs halasztó hatálya, így az elsőfokú döntés után sem vehetett volna részt a játékokon.

A Magyar Vívószövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság már gondoskodott róla, hogy Muhari Eszter neve felkerüljön a bő akkreditációs listára, és most a nemzetközi szövetség (FIE) hivatalos értesítőjét várják arról, hogy a 21 éves vívó jogosult-e a kvótára.

A Magyar Vívószövetség közleménye szerint sajnálják a történteket, de bíznak Kun Anna visszatérésében, és megnyílt a lehetőség arra, hogy Muhari Eszter kapja a megüresedett európai kvótát.

Vívásban először fordul elő, hogy minden szakágban lesz magyar induló az olimpián, férfi és női kardban, férfi párbajtőrben csapatot is indíthatunk. Női tőrben Pásztor Flóra, férfi tőrben Dósa Dániel szerzett egyéni kvótát, és Muhari Eszter képviseli majd a hatodik fegyvernemet.

A XXXIII. nyári olimpiai játékok hivatalos megnyitója július 26-án lesz, a záróünnepség augusztus 11-én, a vívóversenyek pedig július 27-én kezdődnek.