Huszonkét hajó pusztult el egy tűzvészben Medulinban

Egy kora reggel keletkezett hatalmas tűzben huszonkét hajó vált a lángok martalékává az Isztriai-félszigeten, Medulin üdülőváros kikötőjében, személyi sérülésről nem érkezett jelentés – számolt be az esetről az Index.hr hírportál.

A tűz szerda hajnali négy előtt keletkezett, és a pulai hivatásos tűzoltók mellett a medulini önkéntes tűzoltók is részt vettek az oltásban, amelyet még reggel hét előtt sikerült megfékezniük. A hatóságok tájékoztatása szerint a tűzoltók először azokat a hajókat igyekeztek biztonságba helyezni, amelyek még nem kaptak lángra, majd az égő hajókat elkötötték, és így oltották el a tüzet. A tűzoltóparancsnok, Samir Grahovic szerint a tűz valószínűleg elektromos hiba miatt keletkezett egyik hajón.

A tűzoltás nehézségeit említve Grahovic kiemelte, hogy a műanyag égése miatt különösen bonyolult a helyzet, és a tenger felől érkező hajókkal lehet csak hatékonyan oltani. A helyszínen készült fotók tanúsága szerint a tűzvész komoly károkat okozott, többek között luxusjachtok is megsemmisültek, egyesek közülük el is süllyedtek. Szemtanúk beszámolói szerint néhány hajón emberek is tartózkodtak a tűz keletkezésekor, akik a tengerbe ugorva menekültek meg.

A kikötőparancsnokság megerősítette, hogy a tűz környezeti károkat is okozott, ezért dupla gát építésével próbálják lokalizálni a szennyeződést, valamint hívtak egy „ökohajót” is a terület szanálása céljából. A kiégett hajókból gázolaj és más szennyezés került a vízbe, ami miatt a kikötőt egy mobil gáttal vették körül. Horvátország az egyik legnépszerűbb európai idegenforgalmi célpont, és kedvenc hajózási hely. A kiégett hajók tulajdonosai között külföldiek is lehettek. A rendőrség egyelőre még vizsgálja, mi okozhatta a tüzet.