Rekordot döntenek őrültségből, még Azahriah-val is egy napon lépnek fel a Puskásnál

Nagy Kis Magyarország Turné a Gorg & Benzol új vállalásának a neve. A projekt pont annyira extravagáns és őrült, mint ahogy azt a jazz-funky-hiphop-rock és minden más stílusú bandától eddig megszokhattunk. Egy nap alatt lépnek fel a piacon, parkban, a kertészeti szerszámok közt és a Puskás Arénánál Azahriah előtt.

Ha van banda, aki újra és újra szakít a konvenciókkal, akkor az a Gorg & Benzol. A lila-sárga szettben, zakóban, fejpántban és stricibundában színpadra lépő banda eleinte funky-t, jazzt és rockot kevert, de legutóbb hip-hop középlemezzel rukkoltak elő, hogy végképp kiakasszák az őrületmérőt.

Most koncertkörútra invitálják közönségüket, ugyanis bejelentették Nagyon Kis Magyarország Turné című fellépéssorozatukat. Az esemény címéhez híven nem ír le nagy kört a csapat, tulajdonképpen a főváros határát sem hagyják el. Ennek ellenére egy nap alatt négy helyszínen is megfordul a banda, amiből a legkevésbé rendhagyó maga a Puskás Aréna.

  1. május 25-én reggel fél tízkor a Nagy Vásárcsarnokban kezdik a turnét, itt egy órán át hallgathatja szombati piacolás közepette őket a közönség. Innen Újbudára, a Savoya Parknál lévő Auchan áruház felé veszi útját a banda, ahol fél 12-től a kertészeti osztályon muzsikálnak ásók, kapák társaságában a nagyharang nélkül.

Délután háromtól budapesti park-koncertet adnak, ami ugyan nem a Budapest Park, de a Hunyadi téren bárki elcsípheti a zenekart. Végül, a nap fénypontjaként a Puskás Aréna felé veszi útját a csapat, ahol Azahriah előtt lépnek fel nem hivatalos módon. A stadion parkolójában, utcazene szettjükön szórakoztatják majd a szombat délután oda érkező közönséget, mielőtt elkezdődik az esti koncert.

Nincs megállás

A mini turnén rengeteg improvizáció lesz. A három zenész igyekszik majd a közeghez, az emberek hangulatához igazodni muzsikájukkal. Emellett – ha már lúd – még dokumentumfilm is készül a koncertsorozatról, feltehetően a tőlük megszokott extravaganciával.

Az Öröm a zene! nyertes banda idén még további két kiadvánnyal készül. Szeptemberben egy EDM-Techno kislemezt, decemberben pedig egy fúziós jazz kompozíciót hoznak a közönségnek. Addig is készülnek a nyári fesztiválszezonra – amihez mostani turnéjuk tökéletes bemelegítés. 2024-ben fellépnek a Vénégy Fesztiválon, a Fishing on Orfűn, a Művészetek Völgyében, a Campus Fesztiválon, a Paloznaki Jazz Pikniken és a Fekete Zaj fesztiválon.