Nagy vágya teljesül George Clooney-nak

Jövő tavasszal a Broadwayn láthatja George Clooneyt a nagyérdemű a Jó estét, jó szerencsét! című filmjének színpadi adaptációjában.

A Hollywood Reporter információi szerint a 2005-ben George Clooney rendezésében bemutatott Jó estét, jó szerencsét! című filmből készül színdarab, amelyet jövő tavasszal mutatnak be a Broadwayn.

Clooney, aki már majdnem két évtizeddel ezelőtt megrendezte az Edward R. Murrow újságíróról szóló filmet, és a művet Grant Heslovval közösen írta, most ismét Heslovval dolgozik együtt a színpadi adaptáción. A film hat Oscar-díjra jelölést kapott, többek között a legjobb film kategóriájában is.

A Jó estét, jó szerencsét! című darabot 2025 tavaszán tűzi műsorára a Shubert színház, ahol a közönség Clooneyt láthatja majd Murrow szerepében.

Clooney egy közleményben fejezte ki megtiszteltetését, hogy a Broadwayn is debütálhat, és azt is hozzátette, hogy ez minden színész vágya.

A darab rendezője a Tony-díjas David Cromer lesz, aki szerint Murrow a mai médiavilágban már ritkának tűnő erkölcsi tisztánlátással rendelkezett, és az akkori élő televíziós műsorok közvetlenségét ma már csak a színpadon, közönség előtt lehet visszaadni.