Kozármislenyben emléket állítottak egy villanyoszlopnak, amit korábban utáltak

Kozármisleny városában egy különleges emlékművet avattak: egy korábban megszüntetett magasfeszültségű távvezeték helyén állítottak fel egy szobrot, amely egy oszlopot formáz.

A Pécsi Aktuál észrevétele szerint a 2,5 méter magas emlékmű egy korábbi, 25 méteres villanyoszlopnak állít emléket, amely a várost átszelő és a tájképet jelentősen romboló magasfeszültségű távvezeték egyik oszlopa volt 1969-től 2020-ig.

Az E.ON energia vállalat és az MVM 2020-ban döntött úgy, hogy az üzembiztosabb áramszolgáltatás és a városkép javítása érdekében 9 kilométer hosszan bontja vissza a nagyfeszültségű hálózatszakaszt. A projektet a cég finanszírozta, és összesen 37 darab, egyenként 25-35 méter magas acél tartószerkezetet bontottak le, melyre az áramszolgáltató cég 1,5 milliárd forintot költött.

A szobor felállítását az önkormányzat kezdeményezte a Zöld város program keretében, és azt Biró Károly független polgármester adta át, akit egyébként az ügyészség hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással vádol. A dibond lemezből készült emlékmű költsége 400 ezer forint volt, és május 10-én avatták fel.

A kozármislenyiek korábban közel 50 évig gyűlölték az oszlopokat, és már 10 éve lobbiztak azért, hogy megszabadulhassanak a tájképet romboló és elektroszmogot is termelő oszlopoktól. A város önkormányzata „az elektroszmog megszüntetésének” emlékére állította az emlékművet. Bíró Károly polgármester az átadáson arról beszélt, már 2020-ban pikniket tartottak az oszlop helyén, akkor döntötték el, hogy valamilyen formában emléket állítanak majd neki, pontosabban a tízéves küzdelemnek, ami az eltávolítását megelőzte.

A szoboravatón a polgármester beszélt a sokéves küzdelemről, ami odáig vezetett, hogy végre elbontották az oszlopot. Már akkor elhatározták, hogy az egyik oszlop csonkját meghagyják és majd ott emlékhely lesz, hogy emlékezni lehessen a lakosság nagy álmára, hogy kerüljön el a vezetékrendszer a város környékéről. A szobrot négy évvel később - pár napja - a helyi környezetvédelmi egyesülettel közösen adták át, az átadón nagy tömegek nem voltak, a videó alapján körülbelül 15-20 ember lehetett ott.

A kozármislenyieknek ez a szobor keserűédes mementó, az ország többi településének pedig példa arra, hogy van élet a turulszobrokon, csonka Magyarországokon, nagy Magyarországokon és torzra faragott Petőfiken túl is. Éljenek a helyi nevezetességek!.