„Azt hiszem, túl fogja élni” – mondja a szlovák miniszterelnök-helyettes Ficóról

„Amennyire tudom, a műtét jól sikerült. Azt hiszem végülis túl fogja élni. Jelenleg nincs életveszélyes helyzetben” – mondta Tomas Taraba szlovák miniszterelnök-helyettes a BBC-nek.

Tomas Taraba hozzátette, hogy az egyik golyó Fico „gyomrában kötött ki”. Az este folyamán több szlovákiai lap és tévé is arról számolt be, hogy Fico már nincs életveszélyben és stabilizálták az állapotát. Ezzel szemben Robert Kaliňák védelmi miniszter és kormányfőhelyettes sajtótájékoztatóján azt nyilatkozta, hogy Ficót továbbra is műtik, és az életéért küzdenek, állapota „nagyon komplikált”.

Matúš Šutaj-Eštok szintén megerősítette, hogy a miniszterelnök továbbra is életveszélyes állapotban van, és ekkor már több mint három és fél órája volt a műtőben. Zuzana Dolinková egészségügyi miniszter is megerősítette, hogy Fico állapota még mindig életveszélyes. Erik Tomáš munka-, szociális és családügyi miniszter a Markíza televíziónak elmondta, hogy a műtét hosszú ideig tart, mert a támadó több belső szervet is eltalált.

Az Új Szó az Aktuality információi alapján arról írt, hogy Ficót három lövés érte: kettő a kezén, egy a hasán. Egy videófelvétel szerint, amelyet a TA3 közölt, az elkövető összesen öt lövést adott le közvetlen közelről, mire Fico testőrei közbe tudtak avatkozni. Az esti sajtótájékoztatón Šutaj-Eštok megerősítette, hogy a támadó valóban öt lövést adott le.