Rubint Réka cége 31 milliós profitot hozott, Schobert Norbertét épp felszámolják

Felemás évet zártak a Schobert család vállalkozásai.

Rubint Réka Alakreform Kft.-je jelentős profitnövekedést ért el 2023-ban, a nemrég leadott céges beszámoló szerint az egy évvel korábbi 22,7 millió forintról 31,7 millió forintra növelte nyereségét. Bár ez még mindig elmarad a 2019-es 55 milliós csúcsévtől, az eredmény lehetővé tette, hogy Rubint Réka – aki a céges papírokban hivatalosan Schóbert Rékaként, hosszú ó-val szerepel – 28 millió forint osztalékot vegyen ki a vállalkozásból.

A cég árbevétele is jelentősen, 153 millió forintról 218 millió forintra nőtt egy év alatt, ami 42 százalékos emelkedést jelent, így az inflációt is meghaladja. A bérekre fordított összeg is nőtt: míg korábban 3,7 millió forintot költöttek erre a célra, addig most már 13,3 millió forintot, ami a fizetett alkalmazottak számának növekedésével magyarázható – az egyről négyre emelkedett. Az anyagjellegű kiadások terén viszont sikerült megtakarítaniuk, ezek csupán 117 millió forintról 133 millió forintra nőttek.

Az Alakreform Kft. a Schobert család vállalkozásai közül mindig is stabilan profitáló vállalkozásnak számított, fitneszprogramokat és táborokat szervezve, edzésterveket kínálva. Ezzel szemben a család másik vállalkozása, a Norbi Update Lowcarb Zrt., amely ételárusítással foglalkozott, már évek óta problémásnak bizonyult. Schobert Norbertnek ebben a vállalkozásban nagyobb tulajdoni hányada van, mint feleségének. A cég tavaly május óta Free Group Kereskedelmi Zrt. néven működik, és jelentős anyagi nehézségekkel küzd: 2022-ben a saját tőkéje 161 millió forintos mínuszba fordult, utoljára 2019-ben volt nyereséges, és idén januárban felszámolási eljárás indult ellene.