Orbán Balázs: A magyar érdek az, hogy az Unió és Kína erősítse meg a kapcsolatait

Európának és Magyarországnak a saját érdekei szerint, pragmatikus együttműködésekre építkezve kell kialakítania a kapcsolatait, a Kelet és a Nyugat irányába egyaránt – jelentette ki Orbán Balázs az Indexnek. A miniszterelnök politikai igazgatója szerint komoly lehetőségeket jelent, hogy Kína számára Magyarország felértékelődött.

Az Index a kínai államfő budapesti látogatását követően készített interjút Orbán Balázzsal. A politikában minden kézfogás és megállapodás hátterében racionális érdekek állnak, és Magyarország gazdasági és katonai szempontból parányi ország, mégis fontos Kína számára, mert az Európával való jó kapcsolatok fenntartásában érdekelt.

Sokan vannak Európában, akik másképp gondolják, és inkább ideológiai megfontolásokat állítanának a stratégiai döntések helyébe. Azonban a magyar kormány szerint érdemes az európai–kínai együttműködést fenntartani és tovább erősíteni.

A magyar kormány a magyarok hídfőállása az Európai Unióban, és a magyar érdek az, hogy az EU és Kína erősítse meg a kapcsolatait.

„Kína felemelkedésében lehetőséget látunk”

Az elmúlt években Kína a világ másik szuperhatalmává vált az Egyesült Államok mellett. Európának a saját érdekei szerint, pragmatikus együttműködésekre építkezve kell kialakítania a kapcsolatait a Kelet és a Nyugat irányába egyaránt.

A magyar külpolitika logikája a szuverenitásvédelem, vagyis a diverzifikáció, amelyből gazdasági fejlődés nő ki. Franciaországnak és Magyarországnak is igen fontos tartóoszlopa a Kínával való együttműködés.

„A kormány a jövő magyar gazdaságát szeretné felépíteni”

A magyar gazdaság számára a legfontosabb az, hogy ne csak a jelenben legyünk sikeresek, hanem felkészüljünk a jövőre is. Az elektromobilitás és az energiatárolás jelenti a jövőt, és ezeken a területeken Kína a világ vezető hatalma.

Az Európai Unió soros elnökeként Magyarország megpróbál amellett érvelni, hogy az együttműködés kölcsönös előnyökkel jár, és olyan megállapodásokat igyekszünk tető alá hozni, amelyek közelebb hozhatják egymáshoz az Európai Uniót és Kínát.

„Magyarország minden béketervet támogat”

Magyarország minden béketervet támogat, noha a mi megközelítésünk más, mert azt gondoljuk, hogy ameddig a fegyverek dörögnek, elsősorban nem tervekkel kell előállni. Olyan béketárgyaláson azonban nincs nagy esélye az előrehaladásnak, amelyikre az egyik hadviselő felet nem hívták meg.

(Borítókép: Orbán Balázs. Fotó: Tövissi Bence / Index)