EP-választás: a magyar fiatalok fele voksolna, de a magyarok többsége pesszimista az ország irányát illetően

A júniusi Európai Parlamenti választásokon a szavazásra jogosult magyar fiatalok 51 százaléka tervezi, hogy részt vesz a szavazáson, ami elmarad az uniós 64 százalékos átlagtól. A tavaszi Eurobarométer szerint a megkérdezett magyarok 65 százalékát érdekli az európai parlamenti választás, míg az összes uniós megkérdezett 60 százaléka válaszolt így, és a magyarok 51 százaléka tartja fontosnak a szavazást, az uniós megkérdezettek körében ez az arány 53 százalék.

A Népszava által idézett új Eurobarométer-felmérés szerint a 15–30 év közötti magyarok 28 százaléka gondolja úgy, hogy a szavazás a leghatékonyabb eszköz a véleményük kifejezésére, szemben az európai átlag 38 százalékával. Ezzel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy több uniós országban már 18 év alattiak is szavazhatnak. A magyar fiatalok 31 százaléka szerint a közösségi médiában való aktív részvétel jelent nagyobb hatást a véleménynyilvánításban.

A politikai érdeklődés terén a magyar fiatalok 26 százaléka nem érdekli a politika, vagy bizonytalan abban, hogy elmegy-e szavazni, míg ez az arány az európai fiatalok körében 19 százalék. A magyarok 42 százaléka, az európaiak 48 százaléka vállalt aktív szerepet a társadalmi változások előmozdításában az elmúlt évben, például petíció aláírásával, gyűléseken való részvétellel vagy politikusoknak írt levelekkel. A jogegyenlőségi kérdésekben a magyar fiatalok 21 százaléka mutatott aktivitást, ami jelentősen alacsonyabb az uniós 29 százalékos átlagnál.

A magyar fiatalok 76 százaléka érzi úgy, hogy az Európai Unió hatással van a mindennapi életükre, míg ez az arány az európai fiatalok körében 67 százalék. A magyarok és az uniós átlag hasonlóan várják el az EU-tól, hogy megőrizze a békét és erősítse meg a nemzetközi biztonságot. Az álhírek felismeréséhez szükséges digitális készségek megszerzésében az európai fiatalok 73 százaléka érzi magát felkészültnek az iskolai oktatásnak köszönhetően, míg a magyar fiatalok körében ez az arány csak 61 százalék, ami a legalacsonyabb a 27 tagállam között.

A megkérdezett magyarok 62 százaléka szerint rossz irányba mennek a dolgok az országban, uniós szinten 60 százalék válaszolt így. A magyarok 81 százalékának nem volt gondja a számlái kifizetésével hónap végén az elmúlt 12 hónapban, az uniós országok állampolgárainak 63 százaléka válaszolt így. A magyarok 46 százaléka szerint egy év múlva ugyanilyen lesz a gazdasági helyzet, uniós szinten ez 36 százalék, a megkérdezett magyarok 57 százaléka szerint az életkörülményei is ugyanilyenek lesznek, uniós szinten ez 51 százalék.

Módszertan

Az Eurobarométer felmérését 2023 április 3-12. között végezték, ahol a 27 tagállam több mint 26 ezer, 15 és 30 év közötti fiatalját kérdezték meg reprezentatív minta alapján. Magyarországon 1017 interjút készítettek a kérdezőbiztosok. A tavaszi Eurobarométerhez összesen 26 411 személyes interjút végeztek, ebből 1019-et Magyarországon február 8. és 26. között.