Furcsa doppingügybe bukott bele a magyar vívó

Doppingvétség miatt két évre eltiltották a versenyzéstől a párbajtőröző Kun Annát, így nem indulhat a párizsi olimpián.

A 28 éves vívó április 5-én jelentette be közleményben, hogy a holléti nyilvántartáshoz kapcsolódó mulasztás miatt eljárás zajlik ellene. A párizsi olimpiai kvótát kiharcoló párbajtőröző - a világranglista negyedik helyezettje - azzal követett el doppingvétséget, hogy tizenkét hónapon belül háromszor sikertelenül próbáltak meg tőle mintát venni.

Kun Anna meghallgatására múlt héten került sor, végül pedig - első fokon - két évre tiltották el, melynek kezdete május 10. A világbajnoki hatodik helyezett sportoló levelében így ír: "Borzasztóan dühös vagyok magamra és a rendszerre, és csalódott vagyok a döntés miatt. Ameddig a lehetőségeim engedték, keményen küzdöttem magamért és az igazamért. Bíztam benne, hogy sikerülhet még akkor is, amikor voltak, akik már lemondtak rólam a kevés esély miatt. Nem akartam veszni hagyni azt a rengeteg munkát, kitartást és áldozatot, amelyet ebbe a huszonkét évbe belefektettem. Harcoltam és hittem az utolsó pillanatig, azonban sajnos ezúttal nem sikerült nyernem. Holléti mulasztásokkal kapcsolatos doppingvétséget állapítottak meg nálam, ami két év eltiltással jár. Egyáltalán nem érzem igazságosnak ezt a döntést, és úgy gondolom, hogy a figyelmetlenség miatt elkövetett hibám nem egyenlő a büntetés mértékével. Sosem használtam semmilyen tiltott anyagot vagy módszert, rengeteg teszt és laboreredmény van rá bizonyítékként. A döntéshozó testület sem a tisztaságomat kérdőjelezte meg, de sajnos a szigorú szabályok miatt így döntött. Elképesztően sajnálom, hogy csalódást okoztam mindenkinek, aki segített és támogatott egész karrierem alatt. Sosem gondoltam volna, hogy így érhet véget a pályafutásom, hiszen egy ekkora törés után nem biztos, hogy valaha fogok még pengét a kezemben tartani. Hosszú folyamat lesz ennek a feldolgozása. Új fejezet kezdődik az életemben, tele bizonytalansággal, időre és nyugalomra van szükségem. A történtekkel kapcsolatban szeretnék időt kérni a sajtó képviselőitől, ezért további nyilatkozatot az ügyben egyelőre nem adok.".

Kun Anna eltiltása miatt Muhari Eszter, a világranglista 13. helyezettje, kerülhet be a párizsi olimpiai csapatba, így Magyarország minden vívó számban képviselteti magát a játékokon. Az XXXIII. Nyári Olimpiai Játékok hivatalos megnyitója július 26-án lesz, a vívóversenyek pedig július 27-én kezdődnek.

A Magyar Antidopping Csoport honlapján elérhető kisokosban részletesen írnak a holléti információ-szolgáltatásról. Az úgynevezett elsődleges nyilvántartott vizsgálati csoportba sorolt versenyzőknek (ide tartozik Kun Anna is) negyedévente fel kell vinniük a WADA ADAMS elnevezésű rendszerébe, hogy hol végeznek rendszeres tevékenységet (például edzenek), milyen versenyeken vesznek részt, mi az éjszakai szálláshelyük, és meg kell jelölniük egy 60 perces idősávot (ráérési időt), amikor a doppingellenőrök előzetes értesítés nélkül megjelenhetnek, hogy mintát vegyenek tőlük. Mindezt olyan részletességgel szükséges megadni, hogy az alapján a sportoló felkutatására akár belföldön, akár külföldön bárki akadály nélkül képes legyen.