ENSZ-alkalmazott vesztette életét Gázában

Egy ENSZ-alkalmazott meghalt, és egy másik megsebesült, amikor hétfőn a dél-gázai Európa Kórházba tartottak, és az autójukat eltalálták Rafah mellett. Az ENSZ nem nevezte meg, hogy ki volt felelős a támadásért, de António Guterres ENSZ-főtitkár részvétét fejezte ki az elhunyt dolgozó családjának, és elmondta, hogy a konfliktus kezdete óta több mint 190 ENSZ-alkalmazott halt meg Gázában.

Az izraeli hadsereg szerint az első vizsgálatok alapján a járművet aktív harci övezetben találták el, és nem voltak tisztában az útvonalával. Az ügyben az Izraeli Védelmi Erők (IDF) vizsgálatot indított, miután hivatalos jelentést kaptak az ENSZ biztonsági és védelmi osztályától (UNDSS).

A Reuters hírügynökség jelentése szerint Gázában, északon és délen is hetek óta tartanak a heves harcok. Az izraeli erők a Gázai övezet északi határának romjai közé nyomultak be, hogy visszafoglaljanak egy területet a Hamász harcosaitól, míg délen tankok és csapatok haladtak Rafah felé, ahol a palesztin civilek próbáltak biztonságba vonulni.

Az Egyiptommal határos Rafah városában az izraeli hadműveletek miatt lezárták az átkelőhelyet, amelyen keresztül a legtöbb segélyszállítmány érkezett. A humanitárius csoportok szerint ez súlyosbította a már amúgy is vészes helyzetet. Százezrek kényszerülnek menekülésre az ostromlott területről, ahol a sebesültek és betegek ellátása gyógyszerek hiányában ellehetetlenült.

Izrael a Hamász terrorszervezet október 7-i dél-izraeli támadása után indított katonai hadjáratot a Gázai övezetben, amely során mintegy 1200 ember vesztette életét, és 252 embert ejtettek túszul. A Hamász vezette egészségügyi minisztérium adatai szerint azóta több mint 35 ezer ember halt meg a konfliktusban. Az ENSZ legfrissebb jelentése szerint azonban a gázai nők és gyermekek halálozási számát felülvizsgálták és nagyjából a felére csökkentették, miközben az összes áldozatok számán nem változtattak. Az ENSZ forrásként elsősorban a Hamász által irányított gázai egészségügyi minisztérium számaira támaszkodik, mivel más, „független és ellenőrzött adatok” nem állnak rendelkezésre a Gázai övezetben.

A Gázai övezetben 2023 végén az IDMC közlése szerint 1,7 millió palesztin számított belső menekültnek, és mintegy 3,4 millió kényszerű költözésre került sor.

A genfi székhelyű, belső migrációt megfigyelő nemzetközi központ (IDMC) éves jelentése szerint a világ különböző konfliktuszónáiban – főleg Szudánban, Gázában és Kongóban – a lakóhelyüket elhagyni kényszerülő és saját hazájukban menedéket kereső, belső menekültek száma 2023 végére elérte a 75,9 milliót, ami történelmi rekordot jelent. Jan Egeland, a Norvég Menekültügyi Tanács (NRC) főtitkára kiemelte, hogy korábban még soha ennyi belső menekültet nem regisztráltak, ami a konfliktusmegelőzés és béketeremtés kudarcát jelzi. Az elmúlt öt évben az erőszak és konfliktusok miatt elmenekülő emberek száma 50 százalékkal, 22,6 millióval nőtt.

A civil szervezet figyeli azt is, hogy egy személy hányszor kényszerül az országon belüli költözésre kitelepítés miatt. Például a Gázai övezet déli részén fekvő Rafahban az izraeli erők által elrendelt kiürítések miatt már ötször-hatszor kényszerültek költözésre az emberek, amire az ENSZ múlt héten közzétett jelentése hívta fel a figyelmet.