Az SZFE reagálása a felvételi idézetek kapcsán

Az SZFE szerint nem probléma, hogy a felvételin Orbán Viktor idézetét is fel kellett ismerni, mivel a teszt több más híres személy idézetét is tartalmazta, köztük Gyurcsány Ferencét és Kádár Jánost.

Molnár Áron, a noÁr mozgalom aktivistája arról számolt be, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem televíziós műsorkészítő szakának felvételijén fel kellett ismerni egy Orbán Viktor-idézetet. A felvételizőknek egyebek mellett arról is véleményt kellett formálniuk, hogy mit változtatnának az országon, ha döntési helyzetbe kerülnének. Molnár szerint ezek a kérdések a leendő diákok lojalitását próbálják firtatni, és az egyetem jelenlegi vezetését ideológiai neveléssel vádolta.

Az SZFE válaszában leszögezte, hogy a felvételi eljárás politikai ideológiától mentes volt, de a közéleti tájékozottság fontos szempont a szakon, ezért is alkalmaznak ilyen jellegű teszteket. Az intézmény kiemelte, hogy az Orbán Viktorral kapcsolatos idézet egy olyan feladat része volt, amelyben többek között Steve Jobs, J. F. Kennedy, Szent II. János Pál pápa, Kádár János, Antall József, Winston Churchill és Gyurcsány Ferenc idézetei is szerepeltek. Gyurcsány idézeteként a következő mondatot emelték ki: "Olyan böszmeséget követtünk el, amilyenre Európában még nem volt példa.".