A munkavállalók nem számíthatnak inflációkövető béremelésre

A Rewin kutatása szerint a magyar cégek 90 százaléka tervezi a bérek emelését idén, de a vállalatok többsége nem tudja kompenzálni a 17,6 százalékos inflációt.

A Rewin által végzett kutatás kimutatta, hogy a magyar cégek nagy része, pontosan 90 százaléka emelte vagy tervezi emelni a béreket idén, azonban a béremelést adó cégek kétharmada csak 5–10% közötti bérfejlesztést tud végrehajtani. Ez az arány jelentősen elmarad a 2023-as átlagos 17,6 százalékos inflációtól, ami azt jelenti, hogy a dolgozók többsége nem számíthat inflációkövető béremelésre. A kutatásból az is kiderült, hogy mindössze 5% azon cégek aránya, amelyek képesek valóban kompenzálni a béremeléssel a 2023-as inflációt.

A munkaerőhiány miatt a vállalatok számára kiemelten fontos a dolgozók megtartása, ennek ellenére a költségprésben lévő munkáltatók többsége csak részlegesen képes teljesíteni a reálbér szinten tartását. A fizikai állománnyal rendelkező cégeknél gyakoribb a minden dolgozóra kiterjedő béremelés, míg a szellemi dolgozókat foglalkoztató cégeknél és az 50–100 fő közötti cégeknél alacsonyabb a „mindenkinél emeltünk” válaszok aránya.

A kutatás rámutatott, hogy a legjellemzőbb eljárás a mindenkire kiterjedő egységes béremelés és a teljesítmény szerinti differenciálás, mindkét módszer közel egyharmados arányban fordult elő a vizsgált cégeknél. A nagy, 500 fő feletti cégeknél a legmagasabb volt a differenciálást választók aránya.

Ruga Róbert, a cég ügyvezető igazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy az infláció bér- és költségoldalon is nyomást gyakorol a magyar vállalatokra. Emiatt jelentős szerephez juthatnak azok a juttatási formák, amelyek jelentős adóelőnyökkel bírnak, adminisztratív szempontból egyszerűek és széles körben használhatók. Ilyen például a „csekély értékű ajándék juttatásként” adható összeg, amely személyenként évi 80 040 forint, és adókedvezménnyel a munkavállalók családtagjainak is adható. Egy négyfős család esetében ez az összeg akár 320 ezer forintnál is magasabb lehet egy év alatt, a közterhe pedig összesen 33,04%.