Kísérleti program San Franciscóban: ingyen sör és vodka hajléktalan alkoholistáknak

A San Franciscó-i Közegészségügyi Osztály által működtetett „Managed Alcohol Program” (Támogatott Alkohol Program) meghatározott mennyiségű alkoholt ad alkoholfüggőségben szenvedő önkéntes résztvevőknek, hogy tehermentesítsék a város segélyszolgálatait és védjék a hajléktalan embereket.

Egyes szakértők szerint a program életeket menthet, míg kritikusai úgy vélik, hogy a városvezetésnek inkább a józanságot elősegítő és támogató projekteket kellene finanszíroznia. A program célja, hogy korlátozott mennyiségű alkohol felírásával és szakképzett segítők, mint ápolónők és szociális munkások bevonásával, megelőzze az alkoholelvonás potenciálisan életveszélyes hatásait.

A kovidjárvány idején indították a programot, amikor a hajléktalanokat szállodai szobákban helyezték el, és az alkoholmegvonási tünetektől szenvedtek. Kezdetben 10 férőhellyel indult, mára pedig több mint 20 ágyasra bővítették, évi 5 millió dolláros költségvetéssel.

Alice Moughamian, a program egyik munkatársa szerint az ápolók a motelszobákban napi háromszori étkezést és „elegendő alkoholt” biztosítanak az ügyfeleknek, hogy kielégítsék a függőségi szükségleteiket, de biztonságos szinten tartsák őket. A kezdeti siker arra ösztönözte az egészségügyi tisztviselőket, hogy hosszú távú programmal bővítsék a kísérletet, amelyben külön ágyak állnak rendelkezésre latin-amerikai és őslakos páciensek számára, valamint támogatást nyújtanak a város hagyományos detox-központjának is.

Bryce Bridge, a programban részt vevő szociális munkás elmondása szerint a kliensek egyéni szükségleteit felmérik, és szigorú orvosi felügyelet mellett pszichiátriai ellátásban és egyéb rekreációs kezelésekben is részesülnek. A programot Adam Nathan, egy MI-cég vezérigazgatója és a San Francisco-i Üdvhadsereg elnöke kritizálta a közösségi médiában, mondván, hogy az alkoholistáknak alkoholt adnak, így nem kezelik a függőséget, és állítása szerint a motel előcsarnokában hordókat állítottak fel, amelyekből a hajléktalan alkoholisták bármikor csapolhatnak maguknak sört.

A Közegészségügyi Osztály cáfolja Nathan állításait, hangsúlyozva, hogy az alkoholt ápolónő adja ki, és aki nem vesz részt a programban, az nem is léphet be az épületbe. London Breed, San Francisco polgármestere szerint a program nem az ártalomcsökkentésre és a gyógyulásra koncentrál, így „nagyban rontja a helyzetet”.

Alice Moughamian szerint a program célja nem a gyógyulás, hanem a nem biztonságos alkoholfogyasztáshoz kapcsolódó egészségügyi, jogi és személyek közti károk mérséklése, és számításaik szerint a program 6 hónap alatt 1,7 millió dollárt takarított meg. A San Francisco-i tűzoltóság szerint az irányított alkoholprogram „hihetetlenül hatásos beavatkozásnak bizonyul” egy „kicsi, de rendkívül sérülékeny csoport számára”.

Más országokban, mint Kanadában, Portugáliában és az Egyesült Királyságban, már korábban kezdtek hasonló programokat, és egy 2022-es kanadai tanulmány szerint ezekben az országokban csökkent a halálozás kockázata és a kórházban töltött idő a súlyos alkoholizmusban szenvedő hajléktalanok esetében.