Divatossá vált a politikai pedofília

Minden harmadik nagyvárosi polgármesterjelölt használ gyermekeket a kampányban, hogy népszerűsítse politikai üzenetét – közölte a Népszava.

A Népszava által készített összesítés szerint a nagyvárosok (30 ezer fő feletti települések, illetve a fővárosi kerületek) polgármester-jelöltjeinek 31 százaléka használta fel közösségi oldalán gyerekeket az utóbbi hetek kampányában. Ez azt jelenti, hogy ekkora arányban követtek el politikai pedofíliát. Az elemzés során összesen 127 politikus közösségi oldalát vizsgálták meg, és 40 indulónál találták nyomát a gyerekek politikai „felhasználásának”.

A kormánypárti jelöltek körében magasabb volt ez az arány: az 54 vizsgált fideszes jelöltből 22-en, vagyis majdnem 41 százalékuk használt gyerekeket a kampányukhoz. Az ellenzéki oldalon a 73 jelöltből 17-nél, azaz 23 százaléknál volt egyértelműen megállapítható a politikai pedofília.

A politikai pedofília azt jelenti, mikor a politikusok gyerekeket, akár a saját gyerekeiket is tudatosan használják fel ahhoz, hogy jobb színben tűnjenek fel a választók előtt, és ezzel manipulálják a közvéleményt. A Hintalovon Alapítvány útmutatója szerint a politikai pedofília fogalma széles skálán mozog, és egyáltalán nem megengedett például, ha egy játszótéri átadáson készült gyermekfotók megjelennek a politikus oldalán, vagy ha iskolai, óvodai rendezvényeken készülnek közös fotók a politikusok és a gyerekek között.

A vizsgált főpolgármester-jelöltek közül Vitézy Dávid az egyetlen, aki a Facebook-oldala alapján semmilyen módon nem fotózkodott gyerekekkel. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt szintén „makulátlannak” minősült ebből a szempontból.