A hét időjárása: Napos kezdet után zivatarok és erős szél érkezik

A hétfő hajnali hűvösebb idő után délutánra jelentősen melegszik a levegő, de a hét második felében zivatarok és erős szélre kell felkészülni.

Hétfőn gomolyfelhős, napos időre számíthatunk, csapadék leginkább csak a délnyugati határ közelében valószínű késő délután vagy este. A Dunántúlon a délkeleti, míg a Dunától keletre az északkeleti szél időnként megélénkülhet. Hajnalban 5-12 fok közötti hőmérsékletre ébredhetünk, de az északi fagyzugos helyeken ennél is hidegebb lehet. A nap folyamán azonban 19 és 24 fok közé melegszik a levegő.

Kedden a napos időjárás folytatódik, csupán helyenként, főként délen és délkeleten fordulhat elő egy-egy jelentéktelen zápor. A keleties szél több helyen élénk lesz, a hajnali órákban pedig 4-12 fok közötti hőmérsékletre kell számítani. Délután a hőmérséklet 20 és 26 fok között alakul.

Szerdán a gomolyfelhős idő mellett a Dunántúlon fátyolfelhőzet is megjelenik, és helyenként, nagyobb eséllyel keleten, záporok vagy zivatarok is kialakulhatnak. A délkeleti szél több helyen élénk, néhol erős lehet. A délutáni hőmérsékletek 20-26 fok között várhatóak.

Csütörtökön a gomolyfelhők megnövekedése mellett főként a Dunántúlon alakulhatnak ki záporok, néhol zivatarok. A délkeleti szél több helyen erős, északnyugaton viharos lökések is előfordulhatnak. A csúcshőmérséklet 21-27 fok között alakulhat.

Pénteken már több helyen várható zápor, zivatar, és a délkeleti szél élénk, erős lesz. A hőmérséklet napközben 20-27 fok között mozoghat.