Megfejtették, hogyan lehet lassítani az öregedést

Friss kutatások fényt derítettek a központi és helyi biológiai órák szinkronizációjának jelentőségére az öregedés lassításában. Egyes vizsgálatok szerint a helyi biológiai óra képes pótolni a központi óra szerepét, míg más kutatások azt mutatják, hogy a központi óra rossz időzítése káros lehet a helyi szövetek életritmusára.

A spanyol kutatók által végzett vizsgálatok során egereken kísérletezve megállapították, hogy az agy és a szövetek biológiai óráinak összehangolása elősegíti az egészség megőrzését és lassítja az öregedést. A kutatásokat a Science és a Cell folyóiratokban publikálták. A cirkadián ritmus, amely a test 24 órás működési ciklusát jelenti, az 1970-es években került felfedezésre. Az ember nem csak egy, hanem több biológiai órával rendelkezik, amelyek közül a fő ritmust az agyban található szuprakiazmatikus mag diktálja, de a szövetek is rendelkeznek saját életritmussal, ami az anyagcsere, az energiatermelés és a DNS-javítás szempontjából is fontos.

A Barelonai Egyetem és a Pompeu Fabra Egyetem kutatói azt vizsgálták, hogy mi a jelentősége a központi és perifériás órák, azaz az agy, az izmok és a bőr szinkronizációjának. A kutatások során arra jutottak, hogy a helyi biológiai órák nagyon önállóak és képesek a cirkadián működések mintegy 15 százalékát saját hatáskörben kezelni.

A kísérletekben Bmal1 gén kikapcsolásával megakadályozták az egereknél a cirkadián ritmus működését, ami korábban már bizonyítottan gyorsabb öregedéshez vezetett. A spanyol kutatók azonban a Bmal1 gén funkcióját az izomszövetekben és bőrszövetekben visszaállították, ami után a szövetek regenerációs ritmusa az etetések idejéhez igazodott és átvette a központi biológiai óra funkcióját. Ennek eredményeként az egereknél csökkent az izmok, az anyagcsere és a motoros funkciók leépülése.

Dr. Pura Muñoz-Cánoves, az UPF professzora szerint a tanulmányukból kiderül, hogy két különböző szövet minimális interakciója szükséges a szövetek optimális működéséhez, és ezáltal elkerülhető a leépülésük és öregedésük. A következő lépés a jelátadási mechanizmus beazonosítása lesz gyógyászati alkalmazások érdekében.

Egy másik kutatásban a bőr szerepét vizsgálták, ahol megállapították, hogy a központi cirkadián ritmus fenntartja a szövetek napirendjét még akkor is, ha a helyi biológiai óra működése megszűnik. Ez a funkciók eltolódásához vezetett, például a DNS-replikáció csúcsa a nappali órákra esett, amikor magasabb az esélye a hibáknak és mutációknak az erősebb ultraviola sugárzás miatt. Ez alapján az egészséges működéshez szükséges, hogy a központi ritmust kiegészítse a helyi biológiai óra működése.

A modern civilizáció több módon is képes felborítani a szervezet biológiai ritmusát, például az időzónákon átívelő repülőgépes utazás, az éjszakai műszak vagy a túlzott fényszennyezés révén. A kutatók szerint az eredmények kiemelik a belső óra átprogramozásának szerepét a fiatalság megtartásában és lehetővé teszik olyan stratégiák kigondolását, amelyek megelőzik a biológiai óra modern életstílusból fakadó felborulását, és lehetővé teszik az öregedéssel járó betegségeket célzó, vagy magát az öregedést lassító kezelések fejlesztését.