Akkora kiabálás volt a parlamentben, hogy Kövér László szólt közbe

Az Országgyűlés hétfői ülésén a képviselők az orosz-ukrán háborút, a választásokat és Magyar Pétert is szóba hozták.

Kanász-Nagy Máté az iváncsai akkumulátorgyár több száz dolgozójának elbocsátásával kezdte napirend előtti felszólalását. Az LMP képviselője szerint a nagyvállalatok kiviszik a profitot az országból, miközben a kormány támogatja őket, és az EP-választások tétje az „akkumulátorgyarmatosítás” folyamatának megállítása lehet. Fónagy János államtitkár válaszában az RTL tudósítására hivatkozva elmondta, hogy próbaüzem zajlik, és a leépítés nem érinti a magyar munkaerőt, mivel kölcsönszerződéssel foglalkoztatottakról van szó.

Tordai Bence a Párbeszéd-Zöldek képviselője kijelentette, hogy minden jóakaratú ember békepárti, és az ellenzék is az. Szerinte a Fidesz az EU-t és a NATO-t kritizálja, miközben Putyin hátsójából nem bújik ki. A kormánytól azt kérte, vegyenek részt az orosz vezetéssel együtt a nyári svájci békekonferencián. Dömötör Csaba államtitkár válaszában kiemelte, hogy Magyarország elítélte a katonai agressziót és segítő kezet nyújtott a menekülteknek.

Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke szerint a pártja az egyetlen antiglobalista politikai erő, és több kérdést is felvetett a kormánnyal kapcsolatban, többek között a WHO pandémiaszerződésével és a vendégmunkásokra épülő gazdaságpolitikával kapcsolatban. Fónagy János államtitkár válaszában hangsúlyozta, hogy Magyarország az egyik legszigorúbb vendégmunkás-szabályozással rendelkezik, és a munkahelyek elsősorban a magyar munkavállalókat illetik meg.

Lukács László György, a Jobbik-Konzervatívok frakcióvezetője Hszi Csin-ping kínai elnök látogatásáról és az atomenergetikai megállapodásokról beszélt. Aggodalmát fejezte ki az akkumulátortechnológia jövőjével kapcsolatban is. Dömötör Csaba államtitkár a Jobbik geopolitikai álláspontját kritizálta, és a kínai elnök európai vezetőkkel való tárgyalásaira hivatkozott.

Vajda Zoltán, az MSZP képviselője a XVI. kerületi önkormányzati képviselő, Szatmáry László óvodai kampányolását kifogásolta. Répássy Róbert államtitkár a baloldal bírósági ítéletek iránti tiszteletét szorgalmazta, és Varju László ügyére utalt.

Orosz Anna, a Momentum képviselője a gyermekotthonok helyzetéről és a pszichológusok nyílt leveléről beszélt. Rétvári Bence államtitkár Orosz Anna újbudai alpolgármesterként betöltött szerepét firtatta, különösen az újbudai pedofilügy kapcsán.

Arató Gergely, a DK képviselője a közelgő választásokról és a Fidesz Európa-politikájáról beszélt, valamint Magyar Pétert is szóba hozta, akit a "Fidesz light"-nak nevezett, mondván, hogy Magyar Péter európai programja ellenzi az erősebb Európát és a jogállamisági eljárásokat. Arató szerint Magyar Péter olyan, mintha Orbán lenne napszemüvegben, és a választók júniusban nem csak a Fidesz és a Fidesz light közül választhatnak. Dömötör Csaba államtitkár a Fidesz erős Európára vonatkozó álláspontját hangsúlyozta, és az ellenzéki képviselők uniós pénzekkel kapcsolatos álláspontját kritizálta, miközben Magyar Pétert egy "végtelenített DK-közleménygenerátornak" nevezte, és örömét fejezte ki, hogy a korábbi állami cégvezető már nem része a politikai közösségüknek.

Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője a háborús propagandát elítélte, és békét sürgetett. Dömötör Csaba államtitkár szerint az orosz-ukrán konfliktus nem Magyarország háborúja.

Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója a német politikusok sorkatonaság bevezetéséről és Macron katonák Ukrajnába küldéséről szóló nyilatkozataira hívta fel a figyelmet. Illés Boglárka államtitkár a háború eszkalációját kifogásolta.

A fideszes többségű parlamenti bizottság által végzett vizsgálatot Tessely Zoltán ismertette, amely a baloldal brüsszeli politikai akcióit elemezte. A vizsgálat célja az volt, hogy feltárják, hogyan befolyásolják a baloldal EP-képviselőinek tevékenységei Magyarországnak járó európai uniós forrásokhoz való hozzájutást és az ország szuverenitását. A jelentés szerint a vizsgált tevékenységek túlmutatnak a véleménynyilvánítás szabadságán, és felkérték a Szuverenitásvédelmi Hivatalt eseti vizsgálatok lefolytatására és javaslatok megfogalmazására Magyarország szuverenitásának erősítése érdekében. Barkóczi Balázs, a DK képviselője szerint a vizsgálat és a jelentés érvényét a kegyelmi botrány semmissé tette. Cseh Katalin, a Momentum képviselője szerint az uniós pénzeket Orbán Viktor vette el a magyaroktól, és a NER pénzcsapjait zárták el, amire büszkék. Bedő Dávid, szintén a Momentum képviselője, a jogállamisági mechanizmust Magyarország érdekében harcolták ki, és arra szólította fel a kormánypártokat, hogy fejezzék be az uniós pénzek zsebre rakását és a jogállamiság leépítését.