80 éves lett George Lucas, a Star Wars szülőatyja

George Lucas, az Új-Hollywood fenegyereke és a Star Wars-univerzum megalkotója, vidéki kispolgár családból származik, és saját bevallása szerint normális, szigorú szabályokkal teli gyermekkorban nőtt fel.

Lucas rossz tanulóként kezdte pályafutását, félénk és visszahúzódó volt, az egyetemre is különösebb cél nélkül iratkozott be. Azonban már az első filmkészítési kísérlete, a Look at Life kiváltotta professzorai csodálatát, és társai próbálták utánozni munkáit. Francis Ford Coppolával mint gyakornok ismerkedett meg 1967-ben, aki munkaadóként, mentoraként és apaként is szolgált számára, bár később összekülönböztek. Az első filmje, a THX 1138, egy rövidjátékfilm újragondolása volt, melynek hőse egy totális diktatúra alatt élő, akaratától megfosztott dolgozó volt.

A Csillagok háborúja sorozat, melynek első része 47 évvel ezelőtt jelent meg, minden korosztályt meghódított és a Jó és a Rossz örök küzdelmét tárta a nézők elé. A sorozat nemcsak a fantasztikus filmek műfaját újította meg, hanem a filmtechnikában is jelentős minőségi ugrást eredményezett. Egy kritikus szerint a Star Wars jelenséggé vált, amely befolyásolta a filmművészetet, a tömegkultúrát és a világképet is.

Lucas élete alapjaiban változott meg a Csillagok háborújának sikerével. Amikor a stúdió a költségvetés túllépése miatt panaszkodott, ő a kereskedelmi jogok bizonyos százalékáért cserébe lemondott a gázsija nagy részéről. Ez a döntés lehetővé tette számára, hogy létrehozza saját produkciós cégét, a Lucasfilm Ltd.-t, amely művészi és anyagi függetlenséget biztosított számára.

Lucas sikerei ellenére ellentmondásos helyzetbe került. Bár teljes anyagi szabadságot élvezett, a Star Wars-üzlet korlátok közé szorította. A rendezői székbe a Star Wars-széria III. része után nem ült többé, és producerként is korlátozottan tudott kiteljesedni, bár az Indiana Jones-filmekkel itt is nagy sikert ért el. 1988-tól csak egyetlen szívügyét, a Red Tails – Különleges légiosztag című filmet sikerült megvalósítania.

Végül Lucas 2012-ben eladta a Lucasfilm cégbirodalmának egy részét, és a Star Wars-filmek jogait négymilliárd dollárért a Disney-nek. Az üzlet kapcsán vegyes érzelmekkel nézett vissza életművére és vagyonára, miközben szemlélte, hogy a médiabirodalom hogyan használja fel „gyermekét”.

A nagy hollywoodi sztárok közül George Lucas Oscar-díjas amerikai filmrendezőt, producert, a Star Wars univerzumának megálmodóját, Indiana Jones alakjának megteremtőjét tiszteletbeli Arany Pálma-díjjal tüntetik ki a 77. cannes-i nemzetközi filmfesztiválon, hasonlóan az Oscar-díjas Meryl Streep színésznőhöz. Lucas a május 25-i záróünnepségen, Streep pedig a kedd esti megnyitóünnepségen veheti át az elismerést.

A fesztivál egyik leginkább várt hivatalos eseménye Francis Ford Coppola Megalopolis című filmjének bemutatója lesz, 45 évvel azután, hogy az amerikai rendező Apokalipszis most című filmjével másodszor nyerte el az Arany Pálmát. A 85 éves filmes 1974-ben kapta első Arany Pálmáját Cannes-ban a Magánbeszélgetés című filmjéért.