Tompos Kátyaért szorít az ország

Ismerősök és ismeretlenek egyaránt drukkolnak Tompos Kátyának, aki nyíltan beszélt a rákkal folytatott harcáról és egy külföldi kezelés reményében Németországba utazott. A kezelést már nem tudja saját erőből finanszírozni, így barátai jótékonysági koncertet szerveznek a támogatására.

Tompos Kátya, a Budapesti Operettszínház egykori művésze, már évek óta egy ritka daganatos betegséggel küzd, amit Magyarországon nem tudnak megfelelően kezelni. A költségek felemésztették anyagi kereteit, ezért most gyűjtést rendeznek neki egy jótékonysági koncert keretében.

Mészáros Árpád Zsolt, a koncert egyik szervezője és a betegség egyik legyőzője, a gyógyulásra való összpontosítást hangsúlyozza. "Legyen önző, most az egyszer az életben felejtsen el mindent, csak a gyógyulására gondoljon. Engem ez mentett meg" – mondta Mészáros Árpád Zsolt, aki arra is buzdította Kátyát, hogy gyűjtse össze a szeretetet és ebből táplálkozzon.

Zalatnay Sarolta, aki szintén átélt hasonló megpróbáltatásokat, Kátyának a hitet és az orvosokban való bizalmat ajánlja. "Imádkozzunk érte! Neki pedig azt tudom tanácsolni, hogy bízzon az orvosaiban, csak nekik higgyen" – mondta Zalatnay Sarolta, aki a családja és barátai által nyújtott támogatás fontosságát is kiemelte, és arra buzdította, hogy mantrázza: "meg fogok gyógyulni, rám még itt szükség van, erős vagyok, és megmutatom, hogy képes vagyok erre is".

Tallós Rita, aki szintén legyőzte a betegséget, azt tanácsolja, hogy a betegek engedjék el a negatív gondolatokat és csak a gyógyulásra koncentráljanak. "Amikor én ezzel a kórral megküzdöttem, a párom jelentette a legnagyobb támaszt: ő és az segített a legtöbbet, hogy az elején eldöntöttem, nem lesz betegségtudatom" – emlékezett vissza Tallós Rita, és hozzátette: "Kátya, kérlek, ne veszítsd el a reményt".

Forgács Gábor, aki már két végstádiumú rákot is legyőzött, a humor megtartásának és az önmagában való hitnek a fontosságát hangsúlyozza. "Nem egy, hanem két végstádiumú rákon vagyok túl, bár az orvosok, mint utóbb kiderült, két évet adtak nekem, most már túl vagyok a harmadikon és még elég jól működöm" – mondta Forgács Gábor, aki szerint a humor és a saját magunkban való hit kulcsfontosságú a gyógyuláshoz, és hozzátette, hogy Tompos Kátyának az orvosok és szakemberek mellett elsősorban önmagában kell bíznia.

Hrutka Róbert, aki közeli barátja Tompos Kátyának, elmondta, hogy a rák egy olyan fajtája támadta meg a színésznő szervezetét, aminek nincs egy gócpontja, amit lehetne sugár- vagy kemoterápiával kezelni. Ehelyett meg kell tanítani az immunrendszerét arra, hogy ő maga győzze le a betegséget, ám erre Magyarországon nincs megfelelő kezelés.

A külföldi gyógykezelésének jelenlegi fázisai az állam által nem finanszírozottak, az eddig felmerült költségek pedig már felemésztették a színésznő és családja anyagi kereteit, tartalékait, valamint a barátai által korábban összegyűjtött összeget is.

A gyógyulására szervezett jótékonysági gálára május 25-én a Szegedi Nemzeti Színházban kerül sor. Aki nem tud elmenni a gálára, de szeretné támogatni a kezelést, a Fábián Juli Emlékalapítvány számláján teheti meg.