A szerelmesek szakításának tudományos magyarázata
Minden kapcsolat vége az energiabefektetés hiányával magyarázható, a matematikai modellek szerint az érzelmileg hatékonyabb félnek többet kell beletennie, de válság idején ő is kimerülhet. A szerelem a tudomány szerint nem a szívhez, hanem a hormonokhoz, az agy vegyi anyagaihoz, a dopaminhoz, a szerotoninhoz és az oxitocinhoz köthető, amelyek az öröm és az elégedettség érzését okozzák, de ez az állapot nem tart örökké, amit a nyugati országok válási statisztikái is alátámasztanak.
A házasságok körülbelül fele válással végződik, de ez a szám nem tükrözi a boldogtalan kapcsolatok számát. Ugyanakkor vannak kivételesen szilárd és tartós házasságok is, ami a „mindent vagy semmit” házasság jelenségét erősíti meg a nyugati társadalmakban.
A tudomány számtalan adattal és ténnyel alátámasztotta, hogy a romantikus kapcsolatok idővel megromolhatnak, de ez nem szükségszerű. A hetedik év a vízválasztó, amelyen átlendülve a párok elérhetik a kielégítő boldogság szintjét, ami nem éri el a kezdeti lelkesedést, de mégis harmonikus lehet, így elkerülhető a szakítás.
John Gottman kapcsolatkutató szerint a szerelmi kapcsolatok a termodinamika második főtételéhez hasonlíthatók, ahol a magukra hagyott rendszerek rendezetlensége nő. A házasság is ilyen zárt rendszer, amely deformálódik, ha nem fektetünk bele több energiát. A sikeres kapcsolatokhoz időt és erőfeszítést kell fektetni.
A dinamikus szerelmi rendszerek
A dinamikus rendszer és kapcsolat az erőfeszítések eredménye. Az energiabefektetés szabályozza az érzéseket és akár az örök tartósságot is elérheti. A kutatások szerint a sikeres, tartós kapcsolathoz nagyobb erőbefektetés szükséges, amit nehéz fenntartani.
A kapcsolatok magas energiaszinten és érzésekkel indulnak, és mindkét fél azt gondolja, hogy ez soha nem ér véget. Azonban az idő múlásával a kis erőfeszítések kevésnek bizonyulhatnak. A hasonló társadalmi státuszú párok stabilabb kapcsolatot élhetnek át, mint az eltérő hátterű, heterogám párok.
A heterogámia az egyik fél által a kapcsolatba tett vagy nem tett erőfeszítések kiegyensúlyozatlanságát is jelentheti, ami aszimmetrikus energiabefektetéshez és konfliktushoz vezethet a kapcsolaton belül. A legújabb számítási modellek a párok erőfeszítéseinek dinamikáját vizsgálják, és azt mutatják, hogy az érzelmileg erősebb félnek több energiát kell befektetnie a kapcsolat működéséhez.
Stresszes vagy veszélyeztető helyzetekben mindkét partnernek növelnie kell az erőfeszítéseit, de az érzelmileg hatékonyabb félnek még jobban oda kell tennie magát. A matematikai számítások szerint azonban még az ő erőfeszítései sem lehetnek elegendőek, ha elhúzódó válság sújtja a románcot.