A szocialista párt nyerte a katalán tartományi választásokat

Hosszú idő óta most először nem kerültek többsége a Spanyolországtól elszakadást szorgalmazó függetlenségi pártok a katalán parlamentben.

A Katalán Szocialista Párt (PSC) nyerte meg a helyhatósági választásokat a kelet-spanyolországi Katalónia tartományban vasárnap, azonban nem szereztek önálló kormányzóképes többséget a régióban. A PSC a leadott szavazatok 29,9 százalékával 42 mandátumot kapott az újonnan alakuló, 135 fős tartományi parlamentben.

Második helyen az Együtt Katalóniáért (Junts per Catalunya) függetlenségi párt végzett 21,6 százalékos támogatottsággal és 35 mandátummal, míg harmadik helyre a voksok 13,8 százalékával és 20 mandátummal az autonóm közösséget eddig kisebbségben kormányzó Köztársasági Baloldal (ERC) függetlenségi párt került.

A konzervatív Katalán Néppárt (PPC) jelentős javulást mutatva majdnem megnégyszerezte szavazatait és 3 helyett 15 képviselői helyet szerzett, míg a politikai palettán tőle jobbra elhelyezkedő VOX 4, a baloldali Comuns 6, a függetlenségi CUP 4, és az ultrajobboldali Katalán Szövetség (Aliança Catalana) 2 képviselői helyet kapott. A szélsőbalos-nacionalista CUP gyengült, míg a liberális Ciudadanos kiesett a tartományi törvényhozásból.

A választás eredményeként hosszú idő óta most először nem kerültek többsége a Spanyolországtól elszakadást szorgalmazó függetlenségi pártok a katalán parlamentben.

A szavazásra jogosult 5,7 millió választópolgár közül 57,9 százalék adta le voksát a nap folyamán. A választást megzavarta, hogy a Rodalies elővárosi vonatok két vonalán is vezetéklopás miatt órákig szünetelt a forgalom, ami miatt sokan nehezen jutottak el a kijelölt szavazóhelyekre.

A várakozások szerint Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök szocialista pártjának győzelme erősíti a politikus és mozgalma pozícióit a spanyol kormányt alkotó koalícióban, valamint a katalán szeparatista pártokkal szemben is. Az eredmények visszaigazolják Sánchez taktikáját, aki a kormányzóképesség érdekében országos szinten összefogott a katalán nacionalistákkal, ezzel ki is fogva a szelet a vitorlájukból. Ugyanakkor a választás messze legnagyobb javítását a PSOE országos ellenfele, a jobbközép Néppárt mutatta be.

A szeparatisták gyengélkedése a választók érdektelenségének köszönhető, hiszen csak 58 százalékos volt a részvétel. Patthelyzet alakulhat ki, és új választás kiírása sem kizárt. A szeparatistáknak a szélsőbalos CUP-pal és a szélsőjobbos AC-val együtt sem lenne meg a kormányzáshoz szükséges 68 helye. A szocialisták összeállhatnának az ERC-vel, de utóbbi azt mondja, hogy ellenzékbe vonul és nem fog az országos párt helyi szervezetének kisebbségi partnereként kormányozni. A PSOE úgy kerülhetne kormányra, ha összeállna az országos szinten ádáz ellenségének számító Néppárttal (PP) és a szélsőjobbos Vox-szal, bár ez politikailag kényes lépés lenne. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Carles Puigdemont, a Junts vezetője, már korábban azt mondta, hogy ha a PSOE összeáll a PP-vel Katalóniában, akkor az országos parlamentben a pártja megvonja a támogatását a kisebbségi szocialista kormánytól.