Szeles és felhős idő várható a hétvégén

A hétvégén nem szűnik a lehűlés, szeles és felhős időre kell számítani. A HungaroMet Zrt. elsőfokú, citromsárga figyelmeztetést adott ki kilenc vármegyében zivatarok miatt, ahol villámlás, szélerősödés és jégeső is előfordulhat.

A vasárnapi időjárás hasonló lesz a szombatihoz, de a napsütést gomolyfelhő-képződés fogja megzavarni. Az északkeleti és keleti harmadban erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, és elsősorban ezen a területen alakulhat ki zápor, zivatar. A nyugati határ menti tájakon is besodródhat némi felhőzet és csapadékgóc. Éjszakára a felhőzet csökken, a legtöbb helyen kiderül az ég, de keleten felhősebb körzetek maradhatnak, illetve hajnalban nyugatról frontális felhősáv érkezik.

A vasárnap kelet felé vonuló felhősáv vékonyodik, szakadozik, de a napsütést továbbra is gomolyfelhők zavarják meg. A Dunántúlon elszórtan zápor, zivatar kialakulhat, és már csak egy-egy helyen erősödhet meg a légmozgás. Zivatarok mentén viharos széllökések is kialakulhatnak, melyek az Észak-Dunántúlon elérhetik a 60-80 km/h sebességet, és kis méretű jég (1 cm körüli vagy alatti) is előfordulhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 16 fok között valószínű, a hidegre hajlamos részeken ennél pár fokkal alacsonyabb értékek is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 26 és 31 fok között alakul, de a tartósabban felhős, csapadékos tájakon ennél hűvösebb is lehet.

A zivatarok miatt első szintű, citromsárga figyelmeztetést adtak ki a következő vármegyékben:

  • Baranya,
  • Fejér,
  • Győr-Moson-Sopron,
  • Komárom-Esztergom,
  • Somogy,
  • Tolna,
  • Vas,
  • Veszprém,
  • Zala.

Hétfőn a gomolyfelhő-képződés és fátyolfelhők mellett több órára kisüt a nap. Az északkeleti harmadban szórványosan, máshol csak néhol valószínű zápor, zivatar. Az északnyugati, északi szél helyenként megerősödik, a minimum-hőmérséklet 10 és 20, a csúcsérték pedig 25 és 31 fok között várható. Egy markáns hidegfront érkezik, amelynek hatására szórványosan - főként északkeleten, délnyugaton és nyugaton - kialakulhatnak záporok és zivatarok, de ezek mennyisége nem lesz számottevő.

Az Időkép orvosmeteorológiai előrejelzése szerint vasárnap időjárási front nem lesz felettünk, de a hűvös hajnali, reggeli órákban felerősödhetnek a kopásos- és a görcsös jellegű panaszok, illetve könnyebben meg is fázhatunk. A napi hőingás miatt az érzékenyek körében fejfájás, migrén, vérnyomás-ingadozás, keringési panaszok és szívproblémák is jelentkezhetnek. A záporokkal, zivatarokkal érintett tájakon fülledtebbé válik a levegő, emiatt légzőszervi panaszok is előfordulhatnak, valamint átmenetileg felerősödhetnek az asztmások panaszai.

A vasárnapi viharokat erős, esetleg viharos széllökés is kísérheti, és a Dunántúlon lokálisan intenzív csapadék is kialakulhat, melynek mennyisége elérheti a 10-25 mm-t. Estére a gomolyok nagyrészt összeesnek, a csapadék fokozatosan megszűnik, de nyugat felől összefüggőbb felhőzet érkezik, és halad kelet felé. Ebből hajnaltól nyugaton - és kisebb eséllyel az Északi-középhegységben - néhol záporeső már előfordulhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 14 és 19 fok között alakul, ennél enyhébb idő a vízpartokon és a felhősebb tájakon, míg hűvösebb a hidegre hajlamos helyeken lehet.

Keddtől kezdve egyre inkább anticiklonális hatások lesznek jellemzőek, csapadék csütörtökig csak kevés helyen fordulhat elő, a hét további részében pedig még szárazabb idő valószínűsíthető. A hőmérséklet eleinte 25-33 fok közötti viszonylag kellemes tartományban marad. Intenzívebb melegedés a hét második felében várható, így a hétvégén országszerte 30 fok fölött alakul majd a hőmérséklet. Az Alföldön akár a 37-38 fokot is elérheti.