Feljöttek a föld alól, most nagy dobásra készülnek

Lehetőségünk nyílt bejárni a D50 Hotel és Rendezvényközpont új és készülő tereit, ahol különleges meglepetések fogadtak, és hamarosan új rendezvényteremmel is bővülnek.

A Damjanich utca, mely csupán egy kőhajításnyira helyezkedik el a Városligettől, archaikus, díszes homlokzatokkal borított épületekkel várja az arra járókat. Ezen az utcán található a D50 Hotel és Rendezvényközpont, amely jelenleg nagy felújításon és bővítésen esik át.

Az épület a kétezres évek elején került vissza az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye tulajdonába, miután 1951-ben államosították. A világháborúban megsérült építmény felújítása ezután kezdődött el, és 2019-ben Erdős Péter bíboros áldásával hotelként és rendezvényhelyszínként kezdte meg működését.

A D50 előterébe belépve egy letisztult, modern közeg fogadja a látogatókat, ahol a tágas és labirintusszerű elrendezés egyszerre adja a nyitottság és meghittség érzetét.

Az emeleten található új étkezőbe érve mi voltunk az elsők, akik egy rendezvény keretében használhatták ezt a teret. A modern, de a XX. század elejét idéző bútorzattal berendezett tér széles ablakain keresztül az utcafrontra nyílik kilátás.

A vendégeket egy gazdag villásreggelivel várták, amelyben számos ételkülönlegesség, köztük szendvicsek, ostyák, apró salátatálak, sushi formájú sütemények, különféle édességek és friss palacsinta szerepelt.

A reggelizőhelytől nem messze található az Óbuda terem, amely mintegy ötven fő befogadására alkalmas, és ahol egy hatalmas festmény is helyet kapott a falon.

Az Esztergom terem, amely a D50 legnagyobb terme lesz az új rendezvényhelyszín átadásáig, kétszáz embert képes majd befogadni. A teremben egy hatalmas függöny található, amely természetes fényt enged be, ezzel megváltoztatva a terem hangulatát.

Az alagsorban helyezkedik el az étkező, amelyből a Pest-Buda terem nyílik. Ez a dupla rendezvényterem osztható két kisebb, 85 négyzetméteres teremmé, így többféle funkciót képes ellátni.

Az épület új szárnya, amely a D50 legnagyobb tere lesz, az őszre várhatóan elkészül, és a szervezők szeretnének ott karácsonyi rendezvényt tartani. A hangszigetelésnek és a belső hangkezelésnek köszönhetően hangosabb rendezvényeket is fogadni tudnak majd, és a felújítás során az Operaházon is dolgozó csapattal működtek együtt.

A hotelként is funkcionáló épületben 36 szoba található, amelyek otthonos szálláshelyeket kínálnak a városi elhelyezkedés ellenére is.

Ez a támogatott szerkesztőségi tartalom az Eventrend Group közreműködésével jött létre.