New York és Dublin között nyílt egy 24 órás valós idejű portál – videó

Hiába a majdnem 5000 kilométeres távolság, most már valós időben integethetnek egymásnak a new york-i és a dublini utca emberei, köszönhetően egy új installációnak.

New York és Dublin között 24 órás, élő, valós idejű videókapcsolatot hoztak létre, amelynek köszönhetően a két városban elhelyezett, szoborra hasonlító "portálok" segítségével a lakosok kölcsönösen láthatják egymást. Ezek a portálok nemcsak a másik település képét mutatják, hanem rögzítik is azt a képet, amit ők maguk látnak.

A portálok közepén jelenik meg a másik város képe, és az egész olyan, mintha egy 3,5 tonnás betontükör lenne, valóságos sci-fi filmbe illő élményt nyújtva az utca emberének mindkét nagyvárosban.

A Portals.org nevű szervezet által kiállított installáció lehetővé teszi, hogy a két város lakói kapcsolatba lépjenek egymással, és betekintést nyerjenek a másik város életébe, mintha az ott helyben lenne, és nem több ezer kilométerre.

A TechCrunch szerint az installáció hardveres részleteibe nem kívántak belemenni, de ismert, hogy a mögöttes szoftvertechnológiát a Video Window nevű brit vállalat szállította, amely távmunkákra specializálódott. Az ötlet egy litván vállalkozótól, Benediktas Gylystől származik.

Az Euronews beszámolója alapján a dublini installáció gyorsan népszerűvé vált, az emberek szívesen gyűlnek össze előtte, hogy megnézzék, mi történik körülbelül 5000 kilométerrel – és egy óceánnal – arrébb, szórakoztatják egymást és érdeklődve figyelik az egy óceánnal arrébb élő embereket.