Hihetetlen látványosság az éjszakai égbolton

Látványos sarki fény színesítette az égboltot szombat hajnalban, amelyet egy csütörtöki napkitörés okozott. Az előzetes várakozásokat felülmúlva az országszerte megfigyelhető jelenség heves geomágneses vihart váltott ki.

A csütörtök reggeli X2.2-es intenzitású napkitörés hatására kialakult geomágneses vihar erőteljesebb volt, mint azt előzetesen várták, és az Index olvasói számos helyről, többek között a Balaton partjáról, Csákvárról és Budapest környékéről is megörökítették a jelenséget. A szerkesztőségbe érkezett levelek alapján a sarki fény soha nem látott erősségű volt, és az egész országban jól látható volt.

A NOAA űridőjárással foglalkozó osztálya, az SWPC által kiadott friss előrejelzés szerint a szombat reggeli órákra várt KP-index 8,33-ra emelkedett, ami évek óta nem látott erősségű geomágneses vihart jelez. Bár a szakértők szerint az ideális megfigyelőhely Amerika lett volna, a jelenség Magyarországon is kiválóan megfigyelhető volt. Különösen a Balatonnál volt lenyűgöző a látvány, ahol az MTI fotósa káprázatos felvételeket készített az égi jelenségről, amelyeket galériánkban is megtekinthetnek.

Az egész világot lázban tartó északi sarki fényről készült képek Magyarországról is láthatóak voltak, köszönhetően egy erős, G5 fokozatú geomágneses viharnak, amilyenre 2003 novembere óta nem volt példa. Siófokról Fényes Lóránd magyar asztrofotósnak sikerült megörökítenie a sarki fényt, a gyönyörű fénykép hajnali háromkor készült, rajta az aurora borealison kívül csillagképek is jól megfigyelhetők, bal oldalt a Göncölszekér, jobb oldalt a Cassiopeia látható.

A káprázatos égi jelenség annak köszönhetően vált szabad szemmel is jól láthatóvá Magyarországon, hogy néhány jókora napkitörés miatt erős geomágneses vihar érte el a Földet. A fényeket nemcsak a Balatonnál, hanem országszerte számos helyen megfigyelhették, akik elég sokáig fennmaradtak. Akik északon pillantották meg, azok még szerencsésebbek voltak, ők ugyanis a rózsaszínes-lilás árnyalatúak mellett zöld fényt is láthattak, ami hazánkban meglehetősen ritka.

Azoknak sem kell csüggedniük, akik most elszalasztották a sarki fényt, ugyanis a Nap jelenleg 11 éves ciklusának legaktívabb időszakában van, ami azt jelenti, hogy a közeljövőben még nagy eséllyel megjelenhet hazánk felett az aurora borealis. Sőt, az észlelési valószínűség a következő 2-3 évben lesz csak a maximális.