Mesterséges intelligencia azonosított hamis Monet- és Renoir-festményeket

Negyven hamisított festményt, köztük Monet és Renoir műveit is, azonosított a mesterséges intelligencia az eBayen, a The Guardian beszámolója szerint. Dr. Carina Popovici, a műalkotások hitelesítésével foglalkozó specialista használta az MI-t, és úgy véli, ez csak a kezdet, ami a gépek képességeit illeti a hamisítványok felderítésében.

Az azonosított hamis műtárgyak között szerepelt egy Monet-ként hirdetett "Erdő patakkal" című festmény, melyet 599 ezer dollárért (körülbelül 216,8 millió forintért) kínáltak eladásra, valamint egy Renoir-ként reklámozott alkotás 165 ezer dollárért (mintegy 59 millió forintért).

Az eBay weboldalán világosan kijelenti, hogy nem tűri meg a hamisított termékek vagy engedély nélküli másolatok értékesítését.

Popovici az Art Recognition projekt keretében dolgozik, ahol kétféle mesterséges neurális hálózat segítségével elemzik a művészek alkotásait, az ecsetvonásoktól kezdve a színpalettáig. A technológia már több mint 500 műalkotás esetében bizonyította hasznosságát, például a brit Nemzeti Galériában, ahol 98,76 százalékos pontossággal igazolta Rubens "Őszi táj Het Steen kilátásával kora reggel" című festményének eredetiségét, miközben megkérdőjelezte a "Sámson és Delila" kép hitelességét, amely régóta tárgya a szakértői vitáknak. A rendszer segítségével azonosították Vincent van Gogh egy vitatott 1889-es önarcképét is az oslói Nemzeti Múzeumban.

A The Guardian kapcsolatba lépett az eladókkal, mire a Renoir-kép eladója eltávolította a festményt az oldalról, de a Monet-kép tulajdonosa nem reagált a megkeresésre. Mindkét eladó az Egyesült Államokban él, az egyik Floridában, a másik Ohióban.

Popovici az eredményeivel megkereste az eBayt, de választ egyelőre nem kapott. Az eBay a The Guardiannek azt válaszolta, hogy minden lehetséges módon igyekszik megakadályozni a hamisítványok terjedését a platformján, ehhez mesterséges intelligenciát, profi nyomozókat és vásárlóvédelmi programokat vet be. Az eBay szerint 2022-ben 88 millió feltételezett hamisítvány közzétételét blokkolták, és 1,3 millió terméket távolítottak el a platformról vizsgálatot követően.