Hamarosan visszavonulhat a világklasszis teniszező, Dominic Thiem

A korábban a férfi teniszezők világranglistáján harmadik helyezett Dominic Thiem hónapokon belül befejezheti pályafutását, osztrák sajtóértesülések szerint pedig már tudni vélik, hogy melyik lesz az utolsó tornája.

Dominic Thiem az elmúlt években több komolyabb sérüléssel küzdött, ami jelentősen visszavetette őt a ranglistán. Ezért már korábban felmerült benne a visszavonulás gondolata, amennyiben nem tudja a saját maga által elvárt szintet hozni a pályán. Az osztrák sajtó most arról számolt be, hogy Thiem eldöntötte: a következő hónapokban befejezi az élsportolói pályafutását.

A 30 éves osztrák teniszező pályafutása során számos sikert ért el, többek között döntőbe jutott az Australian Openen és a Roland Garroson, valamint 2020-ban megnyerte az US Opent, ami máig az ő egyetlen Grand Slam-tornagyőzelme. Nemrégiben a székesfehérvári challenger-tenisztornán is részt vett, de már az első fordulóban kikapott egy 200-on kívüli rangsorolt játékostól.

Az osztrák sajtó értesülései szerint Thiem utolsó tornája az októberi Vienna Open lesz, amely egy 500-as kategóriájú keménypályás torna, és egyben Thiem számára hazai versenynek számít. Karrierje során összesen 17 ATP-tornát nyert meg, és mintegy 30 millió dollárt keresett.