Schillinger Gyöngyvér: Depimadár

Késve érkezik a cukrászdába, és hosszan szabadkozik, mert minden volt délelőtt: a gyereket megcsípte egy darázs, és egyébként sincs időérzéke most. Mióta kiengedték, állandóan az óráját nézi, és úgy érzi, mintha az idő nem akarna múlni, vagy éppen ellenkezőleg, hirtelen elrepül. Nem érti, miért engedték ki, hiszen a pszichiátriai osztályon csak azoknak jó, akik még jobban meg akarnak őrülni.

Beletúr a hajába, és megkérdi, látszik-e rajta, hogy beteg. Tíz kiló fogyás után anyja szerint úgy öregszik, mint a dédi. A kávé rossz ízűnek tűnik számára, de mégis megissza, és krémest rendel, mert most úgyis mindent ehet. A cukrászda lepukkant és szinte üres, ami csalódást okoz neki.

A gyerekkel kapcsolatban elmondja, hogy öt évig vártak rá, és azt hitte, a terhesség után minden szép lesz. De a valóság más: a pénz számít, és a gyereket betegen kell óvodába vinni, mert a főnök nem érti meg. A testi változások is megviselik: úgy érzi, mintha minden ereje a fejébe szállna fel, és a feje szétpattanna.

Egy wellnesshétvégén, amit anyja javaslatára töltöttek el, a férjével együtt, egy vacsora alatt valami történt, ami óta nem tud normálisan lélegezni. A körülötte lévő emberek viselkedése és a helyzet abszurditása váltotta ki ezt az érzést.

A pánikrohamokról beszélve elmondja, hogy azok fizikai fulladással kezdődnek, és a sürgősségin végződnek, ahol kiderül, hogy semmi komoly baja nincs. A férjével összevesznek, mert ő nem érti meg a pánikrohamokat. Emlékezik arra, hogy gimiben vagdosták magukat, de csak hülyeségből, és egy fiú depimadárnak nevezte őket.

A pénzügyi nehézségekről is beszámol: spórolnak az ásványvízen, és a gyerek betegsége miatt kiesett a munkából. A pszichiátriai ellátás olcsó gyógyszerei sem oldják meg a problémáit.

Végül elköszön, és elindul az összeecetezett gyerekért, miközben úgy tűnik, mint bárki más a világon.