Ferenc pápa levelet írt a szlovák államfőnek

Ferenc pápa levelet küldött Zuzana Čaputová szlovák államfőnek, amelyben kifejezte fájdalmát és elítélte a Robert Fico miniszterelnök elleni támadást.

A katolikus egyházfő szavai szerint mély fájdalommal értesült a merényletről, és elítéli a gyáva erőszakos cselekményt. Ferenc pápa imákat ajánlott fel a miniszterelnök mielőbbi gyógyulásáért és felépüléséért, valamint az Úrhoz fordult azzal a kéréssel, hogy áldását adja az országra, hogy harmónia és béke uralkodjon ott.

Robert Fico szlovák kormányfő állapota a rajta elvégzett második, több mint két órát igénybe vevő műtétet követően stabil, de továbbra is súlyos. A merénylet után életveszélyes sérülésekkel szállították helikopterrel a besztercebányai kórházba, miután mellkason és gyomron találták. Egy cseh orvos, Pavel Postulka szerint a nekrózis, amely Fico sérülése helyén alakult ki, azt jelenti, hogy a szövetekben kiterjedt pusztulás ment végbe, ami tovább súlyosbítja az amúgy is súlyos állapotot, és veszélyes méreganyagokat termel, amelyek megterhelik a májat, a vesét és a szívet.

Az elkövetőt, egy 71 éves szlovák költőt, Juraj Cintulát a merénylet elkövetése után elfogták a helyszínen. A merénylőről egybehangzóan azt állítják a szlovák sajtóorgánumok, hogy egy lévai illetőségű férfi, aki biztonsági őrként dolgozott, így legálisan tartott fegyvert. A férfi indítékairól többféle teória kering, a szlovák sajtó azt írta korábban, hogy a férfi egy szélsőséges csoport tagja lehetett, és nem értett egyet a szlovák kormány politikájával. Azonban új információk szerint a támadó békeaktivista és neonáci volt. Juraj Cintula a rendőrségi kihallgatáson beismerte tettét, és a bazini (Pezinok) székhelyű speciális bíróság szombati döntésével vizsgálati fogságba helyezték.

Juraj Cintulát előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosság kísérletével gyanúsítják, amiért akár 25 évig vagy életfogytig tartó szabadságvesztésre is ítélhetik. A férfit szombat délelőtt hallgatja ki a szlovák Speciális Büntetőbíróság, ahol a további fogvatartást indítványozta az ügyészség. A bíróság döntése egyelőre nem jogerős. Az ügyész javasolta az elkövető vizsgálati fogságát két okból is: az egyik, hogy szökést kísérelhetne meg, a másik, hogy folytathatná más bűncselekmények elkövetését. A vizsgálati fogságra vonatkozó javaslat megtételét megerősítette a főügyészség is.

Robert Kalinák védelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes a besztercebányai Roosevelt kórházban tett látogatása után, Zuzana Dolinková egészségügyi miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy Fico eszméleténél van, és rövid ideig már beszélt is vele, de a kommunikáció lehetőségei a sérülések súlyosságából adódóan korlátozottak. Kalinák megismételte, hogy „egyelőre még nem sikerült győznie”, és hozzátette, hogy még nem számolnak azzal, hogy az elkövetkezendő egy-két napban a miniszterelnököt átszállítanák valamelyik pozsonyi kórházba, ugyanakkor megjegyezte, hogy az orvosi csapat jó munkát végez és teljes bizalmukat élvezi.

A Fico-merénylet miatt a cseh gazdák elhalasztják a jövő hétre tervezett kormányellenes tüntetésüket. Az Agrárszövetség vezetése pénteken késő este bejelentette, hogy akciójukat június 4-re halasztják a negatív reakciók következtében. A cseh szakszervezetek szövetsége szintén lemondta a jövő hét keddre tervezett tiltakozó akcióját, mert nem akarják tovább élezni a feszültséget. Jan Dolezal, a cseh Agrárkamara elnöke szerint a kormánnyal szembeni kritikus álláspontjuk változatlan, de hozzájárulni szeretnének a helyzet megnyugvásához.