Robert Kiyosaki: itt az összeomlás, ezt kell tenni, hogy átvészeld!

Robert Kiyosaki, a gazdasági előrejelzésekkel és részvénypiaci kilátásokkal foglalkozó guru legújabb bejegyzésében arról írt, hogy az összeomlás már elkezdődött, de ez lehet a legjobb dolog azok számára, akik követik az ő tanácsait. Kiyosaki szerint az összeomlások idején kínálkoznak a legjobb lehetőségek a meggazdagodásra, ha az ember a megfelelő stratégiát követi.

A 2008-as Lehman Brothers csődjét előre látó Kiyosaki mostani üzenetében három fő tanácsot adott a befektetőknek: ne próbálják meg elkapni a zuhanó kést, tanuljanak a megbízható forrásokból, és ne spóroljanak a hagyományos értelemben vett pénzzel, hanem fektessenek be aranyba, ezüstbe és bitcointba.

Azonban Kiyosaki megjegyzéseit fenntartással kell kezelni, mivel a guru már több mint egy évtizede jósolja a következő nagy összeomlást. Korábbi kijelentései között szerepelt, hogy 2024-ben a világtörténelem legnagyobb összeomlása várható, és hogy a hagyományos bankrendszer össze fog omlani.

Kiyosaki előrejelzéseit kritikusai gyakran kétségbe vonják, hiszen 2011 óta várja a következő nagy összeomlást, miközben az S&P 500 index többször is új történelmi csúcsokat ért el. Bár rövid távon előfordultak visszaesések, hosszú távon a piac mindig magasabbra kapaszkodott, és a világtörténelem legnagyobb összeomlása még nem következett be.