Élelmiszerárak emelkedése áprilisban

Áprilisban már a második egymást követő hónapban emelkedtek az élelmiszer-alapanyagok nemzetközi piaci árainak mutatói, a hús ára jelentősen, a növényi olajok és gabonafélék ára pedig mérsékelten nőtt, míg a cukor és tejtermékek ára csökkent – közölte az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).

Az FAO élelmiszerár-indexe, amely a nemzetközi kereskedelem legfontosabb élelmiszer-alapanyagainak havi árváltozásait méri, 0,3 százalékkal erősödött márciushoz képest, de még mindig 9,6 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbi értéknél. Az áprilisi mutató 119,1 ponton állt.

A gabonafélék árindexe ugyancsak 0,3 százalékkal emelkedett, ezzel véget vetve a három hónapja tartó árcsökkenésnek. A búza ára stabilizálódott, mivel a főbb exportőrök közötti verseny ellensúlyozta az EU-ban, Oroszországban és az USA-ban tapasztalt kedvezőtlen időjárási viszonyokat. A kukorica ára a kereslet növekedése és az ukrán infrastruktúra károsodása miatt bekövetkezett logisztikai problémák, valamint a brazil termésre vonatkozó aggodalmak következtében nőtt. A rizs ára viszont 1,8 százalékkal csökkent, főként az Indica fajta alacsonyabb ára miatt, amelyet az aratás okozta nyomás befolyásolt.

A növényi olajok árindexe 0,3 százalékkal nőtt, 13 hónapja nem látott szintre érve, a napraforgó- és repceolaj áremelkedése kompenzálta a pálma- és szójaolaj árcsökkenését.

A húsárindex 1,6 százalékkal emelkedett, a szárnyas-, szarvasmarha- és birkahús árának növekedése miatt a nemzetközi piacokon. Ezzel szemben a sertéshús ára globálisan enyhén csökkent, amit a Nyugat-Európában és Kínában tapasztalt lanyha kereslet okozott.

A cukor árindexe 4,4 százalékkal esett, 14,7 százalékkal maradva el a tavaly áprilisi értéktől. A csökkenést a javuló ellátási helyzet, a nagyobb indiai és thai termés, valamint a kedvező brazil időjárás eredményezte.

A tejtermékek árindexe 0,3 százalékkal csökkent, véget vetve egy féléves drágulási trendnek. Áprilisban csökkent a sovány tejpor és a sajtok ára, ezzel szemben emelkedett a vajé.

Az FAO új Gabonakínálati- és keresleti gyorsjelentése szerint globálisan 2846 millió tonnás gabonatermelést várnak ebben a szezonban, ami éves szinten 1,2%-os bővülést jelentene. A szervezet szakértői enyhén csökkentették a 2024-es globális búzatermelésre vonatkozó előrejelzést is; várhatóan ez még mindig félszázalékos éves növekedést jelentene, elérve ezzel a 791 millió tonnát. A déli félteke országaiban hamarosan kezdődik a fő betakarítási szezon szemestermények esetében. A Brazíliát és Dél-Afrikát érintő kedvezőtlen időjárási feltételek lehűtötték a termelésre vonatkozó várakozásokat.

Tavaly a FAO átlagos élelmiszerár-indexe 13,7 százalékkal csökkent a 2022. évi 14,3 százalékos emelkedés után.