210 millió forintnyi jogdíjat fizettek ki utólag

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) a 2016 és 2022 között beszedett jogdíjak jogosultjait azonosította be és fizetett ki pótlólag, összesen csaknem 210 millió forint értékben.

Az EJI a jogdíjak begyűjtése mellett komoly erőfeszítéseket tesz a jogosultak beazonosítására is, mivel az adatok hiányossága miatt előfordulhat, hogy előadók kimaradnak a felosztásokból. A korábban nem azonosított felvételek között sok olyan van, amelyeket az érintett előadók nem regisztráltak időben, vagy hiányos, illetve téves adatokkal szerepelnek a felhasználói adatszolgáltatásokban. Az EJI alapelve, hogy jogdíj nem maradhat kifizetetlenül, ezért szakemberei összetett informatikai eljárásokkal és egyéni kutatási módszerekkel dolgoznak a hiányzó információk megszerzésén.

Az EJI adatbázisának bővítésének köszönhetően idén már a filmzenei jogdíjakat is széles körben tudják felosztani. A főcím- és vége főcímzene elkészítésében közreműködő előadóművészek között az eredeti főszereplő jogdíjának megfelelő összeget, míg a háttér- és betétzene elkészítésében közreműködők között hangfelvételenként egy-egy eredeti szereplőre eső jogdíjat osztanak fel.

A tavaly beszedett jogdíjak felosztását az EJI munkaszervezete folytatja, és a tervek szerint idén júniusban a hangfelvételek, szeptember végén pedig az audiovizuális jogdíjak esetében zárják le a folyamatot.