Francia meglepetés: ígéretes családi autó a vadonatúj Renault Symbioz

A Renault új középkategóriás szabadidő-autója, a Symbioz, amely a Captur és az Austral közé ékelődik, alacsony tömegével és normál hibrid hajtáslánccal hívja fel magára a figyelmet.

A francia autógyártó úgy döntött, hogy itt az ideje betölteni a Captur és az Austral közötti űrt, és bemutatta a Symbioz modellt, amely egy középkategóriás divatterepjáró. A 4,41 méter hosszú, 1,8 méter széles, 1,58 méter magas és 2,64 méteres tengelytávolságú újdonság tömege 1,5 tonna alatt marad.

A jármű fedélzetén egy digitális műszeregység kapott helyet a kormány mögött, míg az Android-alapú infotainment rendszer 10,4 colos érintőkijelzője számos funkciót hangparanccsal is elérhetővé tesz.

A Symbioz 492 literes csomagtartója a hátsó üléssor előretolásával 624 literre bővíthető, és ha a hátsó üléstámlákat ledöntjük, akár 1582 liternyi teret is kínál a csomagok számára. Az utastérben lévő tárolóhelyek össztérfogata közel 25 liter.

Az utastérben a térérzetet egy különleges panoráma üvegtető fokozza, amelynek áttetszősége egy gombnyomással változtatható, ez a funkció már a Scenic E-Tech modellben is megjelent.

A motorháztető alatt a Renault által jól ismert szívó benzinmotoros normál hibrid hajtáslánc dolgozik. A 1,6 literes belsőégésű motor 94 lóerős, a villanymotorok pedig 52, illetve 24 lóerőt szolgáltatnak. Az SUV összteljesítménye 143 lóerő, mellyel 250 Nm nyomaték párosul.

A Renault Symbioz 4,7 literes átlagfogyasztással kerül majd forgalomba szeptemberben, az európai alapár pedig várhatóan 34 000 euró (13,2 millió forint) körül alakul.