Nehéz hétvégén vannak túl az ukránok: ennyi területet veszített Kijev

Olekszandr Szirszkij ukrán parancsnok elismerte, hogy a csapatai a hétvége során több települést is kénytelenek voltak feladni, ugyanakkor bízik abban, hogy az amerikai fegyverszállítmányok, köztük a Zuni rakéták segítségével stabilizálni tudják a helyzetet.

Az ukrán főparancsnok, Olekszandr Szirszkij vezérezredes beszámolója szerint az ukrán erők több falut adtak fel a hétvége során. A főparancsnok szerint a visszavonulásra azért volt szükség, mert Moszkva hatalmas túlerőt halmozott fel Donyeck-megyében.

A vezérezredes Telegram alkalmazáson keresztül tett nyilatkozatában kiemelte, hogy a helyzet romlott a fronton, különösen Marjinka és Avgyijivka térségében. Az utóbbi várost és környékét februárban foglalták el az orosz erők. Az ukrán csapatok most több faluból voltak kénytelenek kivonulni: Avgyijivka közelében Berdicsiből, Szemenivkából valamint a megyeközponttól délnyugatra fekvő Novomihajlivkából, és úgy tűnik, hogy Ocseretinéből is vissza kellett vonulniuk.

Szirszkij szerint bár az ellenség bizonyos taktikai sikereket ért el, nem sikerült neki hadműveleti előnyöket szereznie. A támadásra négy dandárt vetettek be Oroszországból. Az ukrán fél friss erőket vezényelt a frontvonalra, hogy pótolja a veszteségeket.

A vezérezredes nem említette az Avgyijivkától északra fekvő Novobahmutivka falu helyzetét, amelynek elfoglalását az orosz védelmi minisztérium vasárnap jelentette be, de geolokáció alapján úgy tűnik, hogy a nyugatabbra található Novobahmutivka is orosz kézre került. Azonban az ukrán légierő új fejlesztéseket is bevetett, amelyek között szerepelnek a régi Mi-24-es harci helikopterekre felrakott 127 milliméteres, amerikai gyártmányú Zuni rakéták. Ezek a nem irányított rakéták jelentősen nagyobb robbanóanyag-tömeget hordoznak, mint a korábban használt 70 milliméteres Hydra-rakéták, és az ukrán légierő már élesben is használja őket.

A Zuni rakéták bevetése azt mutatja, hogy Ukrajna továbbra is nyitott a nyugati technológiák integrálására és alkalmazására a harcokban. A Zuni nem új keletű eszköz, hiszen az 1950-es években kezdte el használni az amerikai légierő, de a vietnami háborúban széles körben alkalmazott rakéták most újra fontos szerepet kapnak az ukrán védelemben. A felvételek tanúsága szerint az ukrán légierő a „helikopter-tüzérség” taktikáját is alkalmazza, ahol a helikopterek megemelik függőlegesen az orrukat a rakéták kilövése előtt, hogy nagyobb távolságot érjenek el. Az oroszok gyors előrenyomulása valószínűleg annak köszönhető, hogy minél előnyösebb pozícióba kerüljenek, mire a nyugati lőszerszállítmányok eljutnak a frontvonalakra.