Holnap kiderül, mekkora a lendület a magyar gazdaságban

Véget ért a pangás időszaka, és ha nem is kitörő lendülettel, de bővülésnek indult a gazdaság - ez a kép rajzolódik ki a Portfolio elemzői felméréséből, amelyet a holnap megjelenő első negyedéves GDP-növekedési adatok kapcsán készítettünk.

Holnap közli az első negyedéves számokat a magyar gazdaság növekedéséről a Központi Statisztikai Hivatal. Az adatközlés már csak azért is érdekes, mert a KSH most először 30 napos határidővel publikálja első GDP-becslését. A szakértőknek természetesen nem ezért különleges a holnapi jelentés, hanem mert arra ad választ, hogy növekedésbe kapcsol-e a tavaly várakozások alatt teljesítő gazdaság.

2023 egészében a mezőgazdaság (időjárásfüggő) hatását leszámítva 3%-kal zsugorodott a GDP, és bár az év második felében már élénkülésben bíztak az elemzők, a negyedik negyedéves stagnálás kiábrándította őket. A Portfolio által megkérdezett közgazdászok szerint már az első negyedévben bővülhetett a magyar gazdaság, negyedéves alapon 0,5%-os, az egy évvel korábbihoz képest 1 százalékos GDP-emelkedésről számolhat be holnap a KSH.

A korábbi adatközlés miatt kevesebb részadat állt az elemzők rendelkezésére az előrejelzések elkészítéséhez. Virovácz Péter szerint az első negyedévben a mezőgazdaság negatív, az ipar nagyjából semleges, az építőipar és a szolgáltatások pedig pozitív hozzájárulók lehettek a növekedéshez.

Becsey Zsolt szerint a kereslet az első negyedévben is gyenge maradt, nem tudott átütő erőt vinni a gazdaság dinamikájába. A belső fogyasztás terén problémát jelent a háztartások óvatossági megfontolása, mert a gyorsan emelkedő reálkeresetek nem áramolnak vissza a gazdaság vérkeringésébe. A külső kereslet is gyengélkedik, így a korábban húzóerő szerepét betöltő export sem képes jelenleg a kívánt mértékben élénkíteni a gazdaságot.

Az első negyedéves növekedés mértékét tehát leginkább az befolyásolja, hogy beindul-e végre a két fékező erő, a háztartások fogyasztása és az exportszektor. A várakozások szerint az év folyamán fokozatosan élénkül majd a gazdaság. Árokszállási Zoltán szerint a húzóerő lakossági fogyasztás lehet, amit támogat az idei évben látott dinamikus reálbér-növekedés. A költségvetési hiány miatt számos állami beruházás átütemezésére kerül sor, ami korlátozza a költségvetés élénkítési lehetőségeit.