Újratervezett Apple Watch érkezése várható

Hónapok óta várt hírek érkeztek az Apple Watch Series X néven emlegetett jubileumi Apple Watch-ról, amely forradalmasíthatja az okosórák piacát, hasonlóan az iPhone X által 2017-ben bevezetett újításokhoz. Az új modell vékonyabb keretekkel és hosszabb üzemidővel érkezhet, és az őszi leleplezés is szóba került.

Az Apple idei okosóráiról kevés információ szivárgott ki, annak ellenére, hogy az Apple Watchok idén ünneplik a tizedik születésnapjukat. Az elmúlt hónapokban nem hallhattunk jelentős fejlesztésekről, így sokan csak kisebb frissítésekre számítottak. Azonban a napokban új életjelet adott az Apple Watch Series X, amely állítólag nagy változásokat hozhat az okosórák világában.

Az új modellben több fontos változás is várható, például a jelenlegi szíjak helyett egy új, mágneses megoldás bevezetése, amely csak az új szériához készült pántokkal lenne kompatibilis. A változás oka, hogy a jelenlegi szíjrendszer túl sok helyet foglal el, amit hatékonyabban is lehetne használni, például egy nagyobb akkumulátor elhelyezésére, amely meghosszabbíthatná az üzemidőt. Az óra vékonyabb lehet az elődöknél, vagy a meglévő vastagság mellett új szenzorokkal és nagyobb akkumulátorral bővülhet.

Az Apple Watch frissítéseiben egy minta figyelhető meg: a Series 3-ig csak belső változások történtek, majd a Series 4 új külsővel és EKG funkcióval érkezett. A Series 5 hozzáadta a mindig éber kijelzőt, a Series 6 pedig a véroxigénszint-mérést. A Series 7 vékonyabb készülékházat és nagyobb kijelzőt kapott, a Series 8 a csuklóhőmérséklet-mérést, míg a Series 9 az S9-es SiP-t, ami többek között a dupla koppintásos műveleteket tette lehetővé. Idén tehát egy újabb jelentős dizájnváltás várható, de nem biztos, hogy az Apple készen áll a jubileumi modell piacra dobására. Amennyiben nem készülnek el időben, a bejelentés után a forgalmazás csak hónapokkal később kezdődhet meg.

Az Apple Watch Series X mellett az Apple más termékeiben is jelentős újítások várhatók. A vállalat a jövő héten érkező új iPad Prókban debütálhatja az M4-es chipjét, amely az MI-alapú fejlesztések előtt nyit utat. Az új iPad Prók mellett várhatóan új iPad Aireket is bemutatnak, most először két méretben, 10,9 és 12,9 hüvelykes kijelzőkkel. Ezen kívül két új kiegészítő is érkezhet: az újratervezett, harmadik generációs Apple Pencil és a Magic Keyboard, amely nagyobb trackpaddel és még több csatlakozóval bővülhet. Az Apple bejelentését május 7-én, magyarországi idő szerint délután négy órától követheti figyelemmel a vállalat YouTube-csatornáján.