A digitális állampolgárság és a Rákos-Dubaj projekt a parlament előtt

A héten kétnapos ülést tart az Országgyűlés, ahol többek között a digitális állampolgárság bevezetésének előkészítéséről és a Rákosrendezőn tervezett új millenniumi városrészről is szó esik. A képviselők a kormányt is kérdezik, és tizenkilenc előterjesztés bizottsági jelentéseit vitatják meg.

Az Országgyűlés hétfői napirendjén szerepel a közelmúltban elhunyt Molnár László (MSZP) volt országgyűlési képviselőre való megemlékezés, majd a képviselők három órán át interpellációkat, azonnali kérdéseket és kérdéseket tehetnek fel a kormánynak.

A napirendi javaslatok között szerepel egy olyan törvényjavaslat is, amely lehetővé tenné a digitális állampolgárság előregisztrációját. Emellett a belügyi ágazati feladatellátást érintő törvények módosításai is napirendre kerülnek, amelyek a vendégbefektetői vízumok visszavonásával és a mindennapos testnevelésóra alóli felmentés lehetőségeivel is foglalkoznak.

A parlament tárgyalja továbbá a jogi és gazdasági versenyképesség erősítését célzó szabálymódosításokat is, amelyek értelmében a közgyógyellátási jogosultság 2025. január 1-jétől alanyi jogosultság esetén az alapul szolgáló körülmény fennállásáig terjedne ki, és a normatív közgyógyellátást négy évre állapítanák meg.

A képviselők előtt lesz két olyan javaslat is, amely szerint 2025-ben Klebelsberg Kunó egykori oktatási miniszter és Jókai Mór író emlékévét ünnepelnénk.

Az ülésen szóba kerül az oktatási, családügyi, kulturális tárgyú és kapcsolódó törvények módosítása is, amely a már meglévő tanárképző felsőoktatási intézmények mellett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem számára is feladatot adna a tanárképzés és a tanártovábbképzés terén. Ezen kívül a javaslat értelmében az Országos Széchényi Könyvtár, a Petőfi Irodalmi Múzeum, az Iparművészeti Múzeum, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, valamint a Magyar Természettudományi Múzeum a Magyar Nemzeti Múzeumba integrálódna, ami elősegítené a közgyűjteményi rendszer hatékonyságának növelését, valamint a kötött könyvárrendszert is bevezetné.

Kedden zárószavaznak a kormány és az Egyesült Arab Emírségek kormánya közötti gazdasági együttműködésről szóló megállapodásról, amely felhatalmazást ad arab befektetőknek, hogy Rákosrendezőn 10 milliárd dolláros beruházással új millenniumi városrészt építsenek, "Rákos-Dubaj" néven. A megállapodásban a kormány vállalja, hogy 800 millió euró értékben megvalósítja a projekthez szükséges állami infrastrukturális fejlesztéseket, beleértve a gyalogos felüljárót, vasút feletti közúti felüljárót, a vasúti pálya befedését park kialakítására, az M1 metró meghosszabbítását, kerékpárutat és gyalogutat, valamint a reptéri gyorsvasút jövőbeni fejlesztése esetén közvetlen kapcsolatot biztosít a projektben létrehozott vasútállomás és a repülőtér között.