Hiába a nagyszerű kezdés, újabb drámai vereség jutott osztályrészül a női vb-n

A magyar női jégkorong-válogatott szétlövés után 3–2-re kikapott a házigazda osztrák csapattól a klagenfurti divízió I/A világbajnokság pénteki játéknapján, így a szombati, franciák elleni összecsapáson dől el a feljutása.

Pat Cortina szövetségi kapitány csapata a dél-koreaiak és a hollandok ellen egyaránt 2-0-ra győzött, majd szerdán szétlövésben kikapott a norvégoktól. Így a harmadik helyről várhatta a pénteki folytatást – ezúttal a házigazda, előzetesen a mieinknél gyengébbnek gondolt Ausztria ellenében .

Az első harmadban Seregély Mira emberelőnyben a harmadik percben vezetést szerzett, Németh Bernadett pedig a hetedikben növelte a különbséget. Azonban a huszadik percben Annika Fazokas szépített, 25 másodperc múlva pedig Lena Artner egyenlített .

A második harmadban a két csapat főleg a védekezésre koncentrált, összesen csak kilencszer lőttek kapura úgy, hogy a kapusoknak védenie kellett .

A harmadik harmadban a magyarok mezőnyfölényt mutattak, de egy komoly védelmi hiba után Németh Anikó a gólvonalon tenyerelt rá a korongra. A hirtelen halálban a hazaiak a keresztlécet találták el. A szétlövésben magyar részről kizárólag Metzler Regina volt eredményes, míg az osztrákokból ketten is betaláltak .

A magyar válogatott szombaton a francia együttessel mérkőzik meg, és alapjátékidőben kell győzniük a feljutásért, ha a norvégok a várakozásoknak megfelelően legyőzik a dél-koreaiakat. A tornáról az első két helyezett jut fel az elitbe, míg a Koreai Köztársaság már biztosan kiesett a divízió I/B-be .

Női jégkorong, Divízió I/A világbajnokság, 4. forduló

Ausztria-Magyarország 3–2 (2–2, 0–0, 0–0, 0–0), szétlövés után
gólszerzők: Fazokas (20.), Artner (20.), illetve Seregély (3.), Németh B. (7.)

További eredmények
Franciaország-Koreai Köztársaság 5–0
Norvégia-Hollandia 1–0 – szétlövés után

Az állás: 1. Franciaország 10 pont, 2. Norvégia 9 pont, 3. MAGYARORSZÁG 8, 4. Ausztria 5, 5. Hollandia 4, 6. (és már kiesett) Koreai Köztársaság 0

A szombati program

Norvégia–Koreai Köztársaság 12.30
MAGYARORSZÁG–Franciaország 16.00
Ausztria–Hollandia 20.25