A szlovák repülő autó első utasa egy világsztár volt

Az AirCar, egy Szlovákiában kifejlesztett repülő autó, újabb jelentős mérföldkövet ért el, amikor először szállt fel utassal, aki nem más volt, mint az elektronikus zene világhírű francia alakja, Jean-Michel Jarre.

Az AirCar nevű járművet, amely körülbelül három perc alatt képes autóból repülőgéppé alakulni, a szlovák Pravda oldalának beszámolója szerint Stefan Klein, a jármű tervezője vezette, és két repülést hajtott végre a sztárvendéggel a pöstyéni repülőtéren.

A repülő autó első utasa, Jean-Michel Jarre, Pozsonyban fog fellépni egy nagyszabású tudományos fesztivál nyitókoncertjén, ahol Bryan May is színpadra lép, és ahol átadják a Stephen Hawking-érmet, valamint több Nobel-díjas tudós is részt vesz a rendezvényen.

Az AirCar, amely 2022 januárjában kapta meg a légi alkalmassági bizonyítványát, eddig már 130 repült órát és több mint 520 felszállást hajtott végre. A jármű sorsa most rendeződni látszik, miután a KleinVision tervezőcég nehéz pénzügyi helyzetbe került, de nemrég eladta a repülő autó felhasználásának jogait a kínai Hebei Jianxin Flying Car Technology vállalatnak. A tervező, Stefan Klein szerint az AirCart Kínában fogják gyártani.

Az AirCar egy BMW-motorral van felszerelve, hétköznapi benzint használ, és körülbelül két és fél perc alatt képes repülővé alakulni. A jármű használatához pilótaigazolvány szükséges, és olyan futópályán képes fel- és leszállni, amelyet a kisrepülők is használnak.