Schmidt Mária és Iványi Gábor találkozása a széderasztalnál

David Pressman, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete április 23-án, kedden Széder-estet rendezett a rezidenciáján, ahol különböző vallásokat, politikai nézeteket és hátteret képviselő személyeket látott vendégül.

Az eseményen jelen volt Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója és az Orbán-rendszer egyik főideológusa, valamint Iványi Gábor, a Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) vezetője, akinek egyházát az állam évek óta szorongatja, és akit nemrég a Fővárosi Nyomozó Ügyészség hatóság elleni erőszakkal gyanúsított egy két évvel ezelőtti, előre be nem bejelentett NAV-razzián történtek miatt. A társaságban helyet kapott Vig Dávid, az Amnesty igazgatója is, akit a kormánypropagandában ügynöközéssel vádolnak.

A nagyköveti rezidencián tartott Széder-esten a rabszolgaságból a szabadságba vezető út hagyományos történetét idézték fel. A beszélgetés során a történetet három, a magyar kormány politikai programjának középpontjában álló témához kapcsolták: a migrációhoz, a gender kérdésekhez és a háborúhoz. Pressman szerint „gazdag vita” zajlott ezekről a témákról, és arról, „hogy a húsvét tanulságai mit jelentenek a magyarországi politikában”.

Pressman kiemelte, hogy az est folyamán élénk beszélgetés zajlott a különböző vallásokat és politikai nézeteket képviselő, különböző hátterű emberek között, beleértve egy magyar holokauszt-túlélőt is. A nagykövet szerint a Széder-esti beszélgetés lehetőséget adott a közös vitára és arra, hogy megvitassák a Pészah történetét és annak politikai relevanciáját, amelyek gyakran megosztanak minket.

A nagykövet hozzátette, hogy a családjában a Pészah ünnepén tartott Széder-est mindig az élénk viták és beszélgetések helyszíne volt, és hogy azok a beszélgetések, amelyeket a sajátunktól eltérő véleményű emberekkel folytatunk, toleranciát szülnek, elősegítik a különbözőségek tiszteletét, és megerősítik a demokráciákat. Pressman szerint a határozott nézetekkel rendelkezőknek, különösen azoknak, akik nem értenek egyet egymással, több időt kellene egymás társaságában tölteniük, nem pedig kevesebbet.

A közlemény szerint a Széder egyik vendége arról beszélt, hogy a zsidó hagyomány szerint a vita lehetőség arra, hogy megküzdjünk saját nézőpontjainkkal, jobban megértsük másokét, és így megtaláljuk a közös hangot. Az előző évi széderesten részt vett Gyöngyösi Márton, a Jobbik korábbi képviselője is, aki 2012-ben antiszemita beszédet tartott a parlamentben, de azóta változott álláspontját kifejezve, megható és meghitt élményként írta le az eseményt. A vacsoráról Pressman képeket is megosztott, amelyeket X-oldalán lehet megtekinteni.

David Pressman a széderest követő szerdán egy videóban bírálta a magyar kormány békejavaslatát, amely szerinte nem állja meg a helyét a valóságban. Az amerikai nagykövet szerint a magyar politika arra az illúzióra épít, hogy Ukrajna lefegyverzése megállítja Putyint, azonban a történelem azt mutatja, hogy ennek épp az ellenkezője történne. Pressman úgy véli, ez nem békejavaslat, hanem kapituláció, és hangsúlyozta, hogy ez a hozzáállás távol áll a Transzatlanti Szövetségtől, amely szövetség szilárdan állt a szovjet birodalommal szemben.