Új mérnöki központ nyílt Romániában

Romániában adták át a mérnöki központ második irodaépületét, amely 21 millió euróból épült fel két év alatt.

A központ új irodaháza 10 emelet magas és 10 ezer négyzetméter területű, melynek építése 2017-ben kezdődött el. A projekt teljes költsége végül 50 millió euróra rúgott, amelyhez Románia állami támogatást is nyújtott, összesen 5,4 millió euró értékben.

A létesítményben a gépjárművekhez szükséges szoftverek és hardverek fejlesztése zajlik, beleértve a hagyományos és elektromos hajtóműveket is, valamint az autóipar számára különféle szolgáltatásokat nyújtanak. Ezt Tobias Matter, a mérnöki központ igazgatója emelte ki.

Mihai Boldijar, a Bosch Romania SRL vezérigazgatója a megnyitón úgy fogalmazott, hogy a vállalat idei célkitűzései óvatos előrelépést jelentenek.

A Bosch romániai leányvállalatának közel 1700 fejlesztő munkatársa van, akik közül 90 százalék már Kolozsváron tevékenykedik, a többiek pedig Bukarestben és Nagyszebenben helyezkednek el. A német vállalat rendelkezik egy gyárral is Romániában, amely Kolozsvártól körülbelül 20 kilométerre található Nemeszsukon.