Egy kígyó miatt kellett szerelvényt cserélni a japán sinkanszennél

Egy ólálkodó kígyóra figyelt fel az egyik, szélsebesen száguldó sinkanszen ingázó utasa, és haladéktalanul riasztotta a vasút személyzetét. Biztonsági okokból a vonat utasait leszállították a szerelvényről, majd egy helyére állított másikkal folytathatták az útjukat. Az apró, kimenetelében szerencsés incidens példa nélküli késést okozott a japán vasutak történetében.

A tokiói pályaudvarra az esti órákban befutott vonat utasa figyelmeztette a biztonságiakat a hüllő megjelenésére. A kígyó(cská)t gyorsan befogták, utólag pedig gondosan lemérték: 40 centis volt. Nem derült ki, hogy a kicsiny hüllő mérgeskígyó volt-e, és az sem, hogyan kötött ki a vonaton. Az utasok között az ijedelem ellenére nem tört ki pánik, és személyi sérülés sem történt.

A vasúttársaság óvatosságból jobbnak látta a teljes szerelvény cseréjét. A járat – a hüllővel – Nagojából érkezett a japán fővárosba, és Oszakába folytatta volna útját. A hatszáz utas lekászálódott a szerelvényről, és türelmesen várt a másikra.

Érkezése után mindannyian újra elfoglalták a helyüket a pótlóvonaton, majd a japán vasutak történelmében példátlan késés után a sinkanszen végre folytatta útját.

A sinkanszenen a kisméretű háziállatok – kutyák, macskák, sőt ketrecben galambok – szállítása is engedélyezett, kígyók fuvarozása azonban érthető okokból nem.

A sinkanszen éppen hat évtizede, 1964 óta közlekedik, és persze előfordultak incidensek. Egy 2018-ban elkövetett végzetes kimenetelű késelés óta őrök cirkálnak a szerelvényen. A biztonsági intézkedéseket a 2021-es tokiói nyári olimpiai idején, és a G7-ek tavalyi csúcsán fokozták.

Egy évvel később, 2019-ben 280 kilométer/órás száguldás közben vette csak észre – négy kilométer megtétele után – a mozdony vezetője, hogy az ajtók bizony nyitva maradtak. A 340 utas közül senki sem sérült meg.

Azóta a sinkanszent továbbfejlesztették, így az óránkénti végsebessége eléri a 360 kilométert, a tesztelés során pedig a 443-at is.

A sinkanszenek átlagsebessége most 285 km/óra. Az átlagos eltérésük a menetrendtől 0,2 perc, vagyis 12 másodperc.

A sinkanszen járatok egyik szolgáltatója, a Cukuba Express társaság 2017-ben sűrű bocsánatkérések közepette kért elnézést az utasoktól, miután az egyik szerelvénye 20 másodperccel korábban gördült ki a pályaudvarról.

Ehhez képest a kígyó okozta pánik tényleg példa nélküli. A csúszómászó megtalálása, befogása, a hatszáz utas leszállítása, a szerelvény lecserélése, majd a hatszáz fegyelmezett utas beszállása poggyásszal az új sinkanszenbe 17 (tizenhét) perces késést okozott.