Videojátékosok oldottak meg egy hatalmas tudományos problémát

Egy tudományos minijátékban többmillióan igyekeztek megfejteni az RNS töredékek helyes sorrendjét, ezzel jelentős segítséget nyújtva az orvostudománynak. A szórakozás így tudományos célra felhasználható szellemi erőkifejtéssé vált.

A Nature Biotechnologyban megjelent beszámoló szerint a McGill Egyetem, a Microsetta Initiative, a Massively Multiplayer Online Science (MMOS) és a Gearbox Software együttműködésében létrejött kutatást a Borderlands 3 című játékban megjelenő tudományos minijáték 4,5 millió játékosa támogatta. A Borderlands 3 a sorozat 2019-ben kiadott folytatása, amely egy első személyű lövöldözős kaland, és mintegy 77 millió példányban kelt el.

A minijáték egy frissítéssel érkezett, ahol a játékosok egy Tetris-re emlékeztető retró-játékban rendezgethették a színes-rajzos kockákat, különböző jutalmakért. A játék mögötti valódi tudományos probléma az emberi emésztőrendszer mikrobiomjának, azaz bélbaktériumok genomjának felderítése volt. A mintákból származó 953 ezer darab RNS töredék rendezése jelentette a kihívást.

A játékosok által végzett munka hatékonyabbnak bizonyult, mint a legjobb gépi algoritmusok. A Borderlands Science 135 millió játszma alatt ötször annyi génszekvenciát tisztázott, mint a hasonló célú, de 2010-ben kiadott Phylo tíz év alatt. Szantner Attila, az MMOS alapítója kiemelte, hogy a világ lakosságának közel fele játszik videójátékokkal, és fontos, hogy értéket teremtsünk a játékra fordított időből és agyi munkából.

Az emberi mikrobiom tanulmányozása a tudományos kutatás frontvonalát jelenti, és a játékosok által végzett munka hozzájárulhat az öregedés lassításával és az egészséges táplálkozással kapcsolatos ismeretek bővítéséhez. A játékokba integrált civil tudományos programok sikere jelentős, amit a hasonló léptékű, Alzheimer-kór kutatására fókuszáló Sea Hero Quest is bizonyít, amely 4,3 millió felhasználót vonzott.