Lecsapott az ukrán Neptune-rakéta – Telibe találta Oroszország legendás büszkeségét

Hivatalos ukrán csatornák jelentették, hogy vasárnap találat érte a Krími-félszigeten, Szevasztopolban horgonyzó, típusában egyedülálló, és több mint 100 éves „Kommuna” mentőhajót.

A „Kommuna” mentőhajó, mely már 110 éves múltra tekint vissza, az orosz fekete-tengeri flotta részeként a mai napig aktív szolgálatot teljesít, ezzel az orosz hadiflotta legrégebbi, szolgálatban álló hajójaként funkcionál. A hajó nem csupán szimbolikus szerepet tölt be, hanem a krími partok közelében is többször megfigyelték, és feltételezhetően részt vett a Moszkva cirkáló mentési műveleteiben is.

Az ukrán fél vasárnap jelentése szerint, amelyet később OSINT-elemzők is megerősítettek, egy nagy hatótávolságú rakétával érték el a szevasztopoli kikötőben horgonyzó katamaránt.

A „Kommuna” alapjait még 1912-ben, a cári Oroszország idején helyezték el Volhov néven, és elsődleges feladata a bajba jutott tengeralattjárók mentése volt. Az 1917-es forradalom után átnevezték, és a második világháborúban Leningrád ostrománál is szolgálatot teljesített. A mentőhajó emellett egy emelőkerettel is rendelkezik, amelyet a két hajótest között helyeztek el a tengeralattjárók kiemelésére.

A hajó szolgálati ideje alatt több mint 150 elsüllyedt objektumot, köztük tíz tengeralattjárót emelt ki a tengerből. A Fekete-tengeri flottánál napjainkban főként mélytengeri merülőhajók és távvezérelt drónok fogadására használták.

A hajó jelenlegi állapota a Neptune hajó elleni rakéta találatát követően ismeretlen, a kárfelmérés még folyamatban van. Az ukrán védelmi minisztérium közlése szerint a katamarán jelenlegi állapotában nem alkalmas küldetések végrehajtására, és fennáll a lehetőség, hogy ez volt a 110 éves mentőhajó utolsó bevetése.

Ezzel párhuzamosan az orosz alakulatok is aktívan használják a modern technológiát, például olcsó drónokat a harctéri előny megszerzésére. Az oroszok által közzétett felvételek alapján nemrégiben egy kanadai Senator típusú páncélozott szállító harcjárművet semmisítettek meg drónok segítségével. A kanadai kormány által szállított MRAP típusú járművet a 14. Orosz Különleges Erők Brigádjának drónkezelői lőtték ki Donyeck déli irányában. Ez lehet az első ilyen típusú jármű, amelyet az oroszok kilőttek, bár az Oryx háborús veszteségeket összegyűjtő oldal szerint az ukránok már legalább 9 hasonló eszközt vesztettek korábban.

Az oroszok 2024 február közepén foglalták el Avgyijivka városát, amely az ukrán védelem egyik legfontosabb erődítményének számított. Azóta jelentős mennyiségű területet tudtak megszerezni a térségben, de ennek hamarosan vége szakadhat. A februári siker után az orosz alakulatok nyugat felé haladtak, és a kezdeti időben kifejezetten sok területet szereztek meg. A támadó alakulatok végül Berdicsi-Tonenszke vonalnál megakadtak, ahol egy potenciális védelmi vonal állította meg őket. Az elmúlt hetekben azonban az ukránok egyre nehezebben tudták tartani az állásaikat, és a támadás eredményeként lassan a védelmi vonalat is beveszik az orosz alakulatok. Az előretörés azonban várhatóan ismét nem fog túl sokáig tartani, mivel valamivel hátrébb még egy új védvonal várhatja majd az oroszokat, amely képes lehet újfent megállítani a nyomulást. Az is az ukránok kezére játszhat, hogy az amerikai kongresszus elfogadta a régóta várt 61 milliárd dolláros segélycsomagot, amely újra kiegyenlítheti az erőviszonyokat a frontvonalon.

A harctéri események között kiemelkedik, hogy az oroszok kezére került egy Leopard 2A6-os páncélos, amit Németországtól kapott Ukrajna. A járművet 2023 októberében veszítette el az ukrán hadsereg, miután a 47. ukrán gépesített dandárt Avgyijivka térségébe vezényelték. A páncélost november végén egy Lancet-drón találta el, és az orosz csapatok előrenyomulása miatt a helyszín március elején orosz kézre került. A szétlőtt és rossz állapotban lévő páncélos elvontatása 1,5 hónapot vett igénybe, mivel a harcmező továbbra is a tüzérség hatótávján belül helyezkedett el. A Leopard 2A6 Ukrajna egyik legmodernebb és ritka páncélosának számított, de az orosz mérnökök valószínűleg már nem sok használhatót nyernek ki belőle. A járművet várhatóan a moszkvai Patriot Parkban állítják ki, a többi kilőtt nyugati páncélos és harcjármű között.