Meglepő fejlemény, a Manchester City nyáron eladná rekordigazolását

Angol lapértesülés szerint egyre nő az esélye annak, hogy a Premier League-címvédő Manchester City a nyáron eladja Jack Grealish játékjogát.

A Football Insider információi alapján Pep Guardiolát nem győzte meg teljesítményével az angol válogatott szélső. A végső döntés még nem született meg, de úgy tűnik, hogy a klub a 2021-ben 100 millió fontért az Aston Villától szerződtetett futballista eladásával kívánja finanszírozni a nyári átigazolásokat.

Grealish a világbajnokság után az előző idényben kiemelkedően teljesített, fontos szerepet töltött be a bajnoki cím, az FA-kupa siker és a Bajnokok Ligája győzelem megszerzésében. A 28 éves játékos azonban a jelenlegi szezonban sérülésekkel küzdött, és kevésbé volt hatékony, amit a három-három gólja és gólpassza is mutat.

Guardiola a fontos mérkőzéseken mégis számít rá, hiszen a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő mindkét meccsén, valamint a Chelsea elleni FA-kupa-elődöntőben is kezdőként kapott szerepet, és a spanyolországi találkozón gólpasszt is jegyzett.